Cím:

Párbeszédeink Zsuzsával. A 90 éves Ferge Zsuzsa köszöntése

Dialogues with Zsuzsa. Salutational for Zsuzsa Ferge at 90

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Szelényi Iván

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

az MTA rendes tagja
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

DOI: 10.1556/2065.182.2021.7.10
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Restellem, de nem emlékszem pontosan se az időpontra, se az alkalomra, amikor először találkoztam Ferge Zsuzsával. De nem tévedhetek sokat, ha azt mondom, első találkozásunkra 1961 őszén kerülhetett sor a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A külföldi folyóirattár őre voltam (a könyvtárba majd’ ezer folyóirat járt). Nagyon élveztem a könyvtárosi munkát, végig kellett böngésznem minden beérkező folyóiratszámot, s tanácsot kellett adnom olvasóimnak, hol mit találnak. S olvasóim között kiváló emberek voltak: Ferge Zsuzsától Hegedüs Andrásig és Cseh-Szombathy Laciig (és könvvtáros kollégáim is kiválóak voltak, Dányi Dezső igazgató mellett itt dolgozott Bibó Pista, Perjés Géza s egy ideig Andorka Rudi is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Itt írtam az első – nem túl jó – cikkemet A szabadidő problémái a polgári szociológiában címmel, ami megjelent a Demográfia nevet viselő, kiváló folyóiratban. De míg én csak irodalmat ismertettem, Zsuzsa már javában empirikus munkát végzett: ebben ez időben készült az ő irányítása alatt a KSH pompás időmérleg felvétele. Mondhatnám Zsuzsára – aki alig idősebb nálam – úgy tekintettem, mint példaképemre, tanítómesteremre. Ekkortájt már előkészületben volt, megint csak Zsuzsa irányítása alatt, a világszínvonalú 1963-as társadalmi rétegződés- és mobilitáskutatás, s ez a két empirikus vizsgálat – az 1964–65-os amerikai tanulmányutam mellett – állított rá arra az empirikus szociológiai pályára, amiről életem során néha le-letévedtem, de amihez mindvégig hű maradtam.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Zsuzsa kutatási lehetőségei azonban a KSH-ban korlátozottak voltak. Én időközben átkerültem az MTA Szociológiai Kutató Csoportjához, amelynek idővel a tudományos titkára is lettem. A nagy álmom az volt, hogy Zsuzsát ide átcsalogassuk. Ez végül is sikerült, s ezután munkakapcsolatunk még intenzívebbé vált, s 1967–68 körül elkezdődött közöttünk az életemet meghatározó jelentőségű párbeszéd.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Erre a dialógusra lakásszociológiai kutatásaim adták az alkalmat, no meg az a tény, hogy Zsuzsa korszakalkotó, a társadalmi rétegződés elméletével foglalkozó könyve után egyre inkább a szociálpolitika iránt kezdett érdeklődni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

A lakásszociológiai kutatásaink során Konrád Gyurival arra a következtetésre jutottunk, hogy az államszocialista rendszerben a társadalmi egyenlőtlenségeket az állami redisztribúció hozza létre, s ezeket az egyenlőtlenségeket a társadalmilag hátrányos helyzetben levő rétegeknek a piaci tranzakciókkal kell kiegyensúlyozniuk. Úgy képzeltük, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeknek egy új elméletét alkottuk meg. A kapitalista piacgazdaságok elemzésére épülő közgazdaságtan és szociológia azt állapította meg, hogy piacgazdaságokban az egyenlőtlenségeket a piac hozza létre, amit az állam jóléti redisztribúcióval tud mérsékelni a hátrányos helyzetben levők érdekében. Gyurival úgy gondoltuk, hogy a szocialista redisztributív gazdaság ennek éppen a tükörképe: itt az egyenlőtlenségeket a domináns redisztributiv mechanizmusok hozzák létre, s azokat a hátrányos helyzetben levők piaci mechanizmusokkal próbálják mérsékelni (több évtizeddel később jöttem rá, az ötlet távolról sem új, Adam Smith is azt képzelte, a feudalizmusról a kapitalizmusba való átmenet idején, hogy a piacnak kiegyenlítő hatása van a feudális privilégiumokkal szemben). Mi ebből az „új” elméletből egy akkor radikálisnak tűnő következtetést vontunk le: ha jóléti redisztribúcióval akarunk segíteni a szegényeken, azt csak úgy lehet elérni, ha a gazdagabbakat áttereljük a piacra: az olcsóbb (és mérsékeltebb színvonalú) állami lakásokhoz a szegényebbek akkor tudnak hozzájutni, ha a társadalom hierarchiájának csúcsán állók magasabb minőségű lakásukat a piacon szerzik meg (ezt egyébkent az 1970-es, 1980-as évek magyar lakásreformjai nagyjából meg is valósították). Nincs jóléti redisztribúció anélkül, hogy ne lenne piac a gazdagok számára. A szociálpolitikai konzekvenciák messzemenőek voltak: mi Gyurival az „univerzális biztosítási rendszerek” ellen foglaltunk állást. Olyan rendszer mellett érveltünk, amelyben a magasabb jövedelműek magukat a piacon látják el, s így teremtenek lehetőséget a szegényebbeknek arra, hogy hozzájussanak az államilag szubvencionált javakhoz vagy szolgáltatásokhoz. Ez egyben a „rászorultsági” elvet jelentette: az kapja az államilag szubvencionált javakat, aki rászorul; aki meg tudja fizetni a piaci árat érte, az vásárolja meg ezeket a javakat vagy szolgáltatásokat a piacon. Gyurival már 1968-ban liberálisok – egy kis restelkedéssel azt is mondhatnám, „neoliberálisok” – voltunk, még mielőtt ezeket a fogalmakat Kelet-Európában kitalálták volna.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Mondanom se kell, Zsuzsa mindezzel nagyon nem értett egyet. Zsuzsa már akkor egy svéd típusú szociáldemokrata állásponton volt, s határozottan az univerzális biztosítási rendszerek mellett foglalt állást, s ebben a kérdésben immár ötven éve folyik közöttünk a párbeszéd. Mi inkább olyan állásponton voltunk, amit később „új szociáldemokráciának” kereszteltek el, Tony Blair, Gordon Brown és Bill Clinton nyomán (s amit egy rövid ideig mintha Gyurcsány és az ő nyomán az MSZP is vallott volna, amikor még jóléti rendszerváltásról beszéltek).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Hogy is mondjam: politikailag ma inkább szimpatizálok Zsuzsával, mint saját magammal, de analitikailag az álláspontom – s a közöttünk folyó dialógus lényege – változatlan. Zsuzsa máig az univerzális biztosítási rendszerek mellett áll, én a mai napig azt gondolom, csak az kapjon államilag szubvencionált javakat vagy szolgáltatásokat, aki arra rászorul, s aki azokat a piacon nem tudja megvásárolni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Neoliberális azonban – remélem – nem vagyok, de még liberális is csak botcsinálta. Azért önmagam védelmében s annak illusztrálására, hogy párbeszédünk Zsuzsával miért barátok közötti eszmecsere, s nem ellentáborok küzdelme, hadd tegyek a korábbi diagnózishoz néhány módosító megjegyzést.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Soha nem hittem el, hogy a „szabad piac” mindent megold. Ebben a kérdésben sokat vitatkoztam Liska Tiborral. Én mindig úgy értelmeztem Konráddal közös elméletünket, hogy az jellegzetesen a szocialista redisztributív gazdaságra érvényes: amikor kialakul a tőkés piacgazdaság az egyenlőtlenségeket meghatározó tényező a piac lesz, s az így létrejött egyenlőtlenségeket az államnak jóléti redisztribúcióval kell ellensúlyoznia. Piac kell, amíg a redisztribúció domináns, de jóléti redisztribúcióra van szükség, mihelyst a piac válik dominánssá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Már Ausztráliában éltem emigrációban, amikor írtam egy tanulmányt az „állami termelő módról”. Ebben a dolgozatban azzal érveltem – s ez nagyon közel áll az Obama–Biden-adminisztráció politikájához és azt hiszem Zsuzsa álláspontjához –, hogy az államnak nem tulajdonosként kell működnie, de szabályoznia kell a beruházási folyamatokat, s korlátoznia kell a magántőke spekulációs hajlamait. Valóban kevesebb állam kell, de az államnak, miközben kisebb lesz, hatékonyabbnak kell lennie. A ’90-es években ezt Ladányi Jánossal pontosítottuk a posztkommunista országok körülményeire – megint csak az „új szociáldemokrácia” szellemében –, az „esélyteremtő államról” írtunk: az állam engedje a piacot működni, ahol működik, s avatkozzon közbe a szegények javára, ahol a piac kudarcot vall (hozza helyzetbe az esélyteleneket…). Amikor 1982-ben először visszaengedtek Magyarországra, a legtöbb közgazdász kollégám és barátom számára az állampártiságom már avítt volt. Zsuzsa meghívott, hogy a tanítványainak tartsak előadást – valahol az Üllői úton volt a székhelyük –, s ott barátok között találtam magamat. S ez volt talán az a pillanat, amikor Zsuzsa és én közelebb álltunk egymáshoz, mint bármikor máskor.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Még egy módosításra van szükség. Bár én mindig a rászorultsági elvet vallottam (s vallom) az univerzális biztosítási rendszerekkel szemben, Zsuzsához hasonlóan soha nem fogadtam el a „means-testing”, a „szegénységi igazolványok” rendszerét. Az emberek hivatali kategorizálása rászorulókra és rá nem rászorulókra a szegények számára megalázó s egyben nehézkes és költséges művelet. Munkásságomnak talán ez a legsérülékenyebb pontja: lehet-e érvelni rászorultsági elv mellett s a rászorultság hivatali/hatósági minősítése ellen? Nincs-e Zsuzsának igaza abban, hogy az egyetlen megoldás az univerzális biztosítás? Én a magam csinálta csapdából a „piac elcsábításának” elvével próbáltam kimászni: ha van magasabb minőségű piaci alternatíva, azok, akik meg tudják fizetni a piaci árakat úgyis inkább a piaci szolgáltatásokat választják a szociális juttatások helyett. Lényegileg így működik az amerikai Medicare (egészségügy) vagy Social Security (nyugdíjbiztosítás) rendszere. Ezek ugyan kvázi univerzális rendszerek, 65 éves kortól mindenki kap orvosi ellátást a Medicare rendszerében, de a módosabbak azért magánbiztosítást kötnek, hogy magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatásokhoz jussanak. A közgazdaságtan újabb iskolájában (behavioral economics) azt, amit én a piac csábításának mondtam, a „nudge” (mondjuk így: oldalba lökés) fogalmával helyettesítik, s ennek nagy hatása volt Obama egészségügyi reformjára. Ennek lényege: nem kell kényszeríteni a magasabb jövedelműeket magán egészség- vagy nyugdíjbiztosításra, de a szabályozási rendszerek adhatnak „nudge-ot”, oldalba lökhetik az állampolgárt, hogy biztosítsa magát, például oly módon, hogy amikor munkát vállal, automatikusan beíratják egy magánbiztosítási rendszerbe, ahonnan kiléphet, de a kilépésről magának kell határoznia.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Ötven éve diskurálunk ezekről a kérdésekről Zsuzsával, mainapság azokon az egyre ritkuló alkalmakkor, amikor egy kávé mellett megint eszmét cserélhetünk. Szeretném azt hinni, hogy ötven éve folyó párbeszédünk a liberalizmus mintája: meg tudunk egyezni abban, hogy miben nem értünk egyet, s ötven év alatt egyszer se haragudtunk meg a másikra, mert más volt a véleménye. Akadnak illiberális liberálisok, akik az ellenvéleményt nem tűrik, minket nem erről a fáról metszettek. Makacs tanítvány voltam, ötven éve kitartottam a magam igaza (mániái?) mellett, de lestem a szavaidat, tanultam belőlük, s ha van Ferge-iskola Magyarországon, szeretném, ha befogadnátok tiszteletbeli tagnak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be!

Drága Zsuzsám, kilencvenedik születésnapod alkalmából kívánom neked, hogy még sok-sok évig találj magadnak vitapartnereket, olyanokat, amilyenek mi voltunk. Ha nem kívánod vissza nekem, akkor azt is mondanám: bis hundertundzwanzig.
 
Párbeszédeink Zsuzsával. A 90 éves Ferge Zsuzsa köszöntése • Dialogues with Zsuzsa. Salutational for Zsuzsa Ferge at 90