Hétévesen került sor az ifjú tehetség első fellépésére Aradon, ahol Beethoven és Haydn műveket adott elő. Kilencéves korában már Beethoven zongoraversenyt, tizennégy éves korában pedig Schumann zongoraversenyét játszotta (Batta et al., 2002). Ez utóbbival külföldön is turnézott egy különleges svájci házaspár jóvoltából. Irma Schaichet férjével Budapesten járt, s meglátogatták a Zeneakadémiát is. A Nagyteremből zongora hangja szűrődött ki, valaki Mozartot gyakorolt. Benézve az üvegen át az előadót alig látták, inkább csak hallották. Végül megpillantották a piciny, törékeny kislányt, aki egészen különleges átéléssel játszott. Az élmény hatására a lelkes házaspár meghívta Annie-t egy svájci turnéra, amiből később egy életre szóló barátság lett Irma Schaichettel. A korabeli kritikák kiemelik, hogy nem egy fiatal leány játékát hallani, hanem egy érett (koraérett?) művészét (Batta et al., 2002). Már tizennégy éves korában észlelte a szakma, hogy Fischer Annie más, mint a többiek, szuggesztív játékával már akkor is lebilincselte közönségét. Eltelt négy év, ám tanára, Dohnányi Ernő nem engedte, hogy a csodagyerek Annie-t túlsztárolják. Más tervei voltak vele. Dohnányi 1933-ban elindította a Liszt Ferenc nevével fémjelzett nemzetközi zongoraversenyt, a zsűriben a világ vezető művészeivel, köztük egy Liszt-tanítvánnyal, valamint Emil Sauer-rel, aki korának egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze volt. Annie csak Dohnányi erőteljes unszolására jelentkezett, de a középdöntőig eljutva Liszt h-moll szonátájával az egész zsűrit elkápráztatta. A döntőbeli Liszt Esz-dúr zongoraverseny produkciójával – saját elmondása szerint – nagyon nem volt megelégedve, s szomorúan hazasietett a helyszínről. Késő este alvásból ébresztették fel, hogy ő, a legfiatalabb versenyző nyerte meg a magas presztízsű nemzetközi versenyt. „Győzött a h-moll szonáta” ujjongott a kritika, ám Emil Sauer – aki a versenyre elhozta saját tanítványát (rossz nyelvek szerint barátnőjét) – sértődötten hazautazott, sőt támadást is indított Dohnányi ellen, hogy a „saját növendékét juttatta az első helyre”. A versenyt követő botrányos szakmai és sajtóvita azonban igen hasznosnak bizonyult, mert a nemzetközi zenei közéletben mindenki erről beszélt, és Annie koncertkarrierje üstökösként indult el a nagyvilágban (Batta et al., 2002).

 

 

A második világháború a már világhírű zongorista fényes pályáját megszakította, 1941-ben – Annie származása miatt – a házaspár Svédországba emigrált. Koncertezéssel, tanítással és főleg kivárással teltek ezek az évek. 1946-ban tértek haza, ahol Tóth Aladárt az Állami Operaház igazgatói széke várta. Köréjük csoportosult a hazai és nemzetközi zenei élet számos jeles személyisége. A kedvezőtlen anyagi körülmények ellenére Tóth Aladár az Operaház zenei aranykorát hozta vissza. Otto Klemperer vezető karmesteri meghívása (1947–1950) is az ő érdeme. Igazi polgári művészéletet éltek, a politikát igyekeztek kirekeszteni életükből, amennyire ez az ötvenes években lehetséges volt. Bár nagy privilégium volt, hogy Annie a bezárt Magyarországról is folyamatosan utazhatott, turnézhatott, s a hazai kulturális élet összes kitüntetését megkapta. Művészetét nagyra tartotta a hivatalos magyar kultúrpolitika, bár, hogy mennyit értett belőle egy-egy mindenható képviselője, nem tudni. Annie mesélte, hogy egyszer behívta egy minisztériumi illetékes, támogatásáról biztosítva őt, mert úgy értesült, hogy legutóbb is „igen kedvező hírek érkeztek róla Kazincbarcikáról”, ahol koncertet adott a művelődési központban.

 

 

Az 1956-os forradalom alatt és annak leverése után Tóth Aladárt támadások érték, ezért lemondott operaigazgatói posztjáról. Elzárkózva éltek Annie-val Budapesten, ahol nagyon szűk családi, baráti körrel érintkeztek. Kodály Zoltán és a nem látó neves zongoraművész, Ungár Imre volt szoros barátjuk. Körükhöz tartoztak még olyan fiatal zongoraművészek, mint Frankl Péter és Vásáry Tamás, akiknek nemzetközi pályájuk elindításában jelentős szerepük volt. 1956 után hamar újraindultak Annie nemzetközi turnéi. 1961-től az Egyesült Államokat utazta be egy nagyszabású koncertturnén. Solti Györggyel is zajos sikerrel szerepelt Salzburgban, Széll Györggyel Clevelandben, New Yorkban, Otto Klempererrel Londonban (Holland, 1982). Repertoárjának alapját a bécsi klasszika (Mozart, Beethoven), a romantika (Brahms, Schubert, Schumann, Chopin, Liszt), valamint Bartók- és Kodály-művek képezték (Lampert, 2002).