Cím:

Idegen filozófia magyarul – Croce példáján

 
DOI: 10.1556/2065.178.2017.11.21
 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A monográfia, ha egyetlen mondatba szorítjuk teljes gondolatmenetét, azt meséli el, hogy magyar olvasói hogyan értelmezték a nagy olasz bölcselő, Benedetto Croce filozófiai rendszerének alapfogalmát, az intuíciót. A vállalkozás ilyenformán, első megközelítésben, két értelmezési keretbe helyezhető: egyrészt italianisztikai munka, másrészt magyar filozófiatörténeti teljesítmény.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A szerző alakja és a munka közvetlen törekvése nyilvánvalóan az előbbi értelmezést erősíti. Kaposi Márton italianista tudós, a reneszánsz és a modern olasz filozófiatörténet és esztétikatörténet kutatója. Érdeklődésének – Machiavelli mellett – éppen Croce áll a középpontjában: ő, Kaposi volt a szerkesztője az újabb Croce-ismeretünket megalapozó terjedelmes Croce-válogatásnak (A szellem filozófiája, 1987), írt tematikus monográfiát Croce esztétikájáról (Intuíció és költészet, 1994), publikált átfogó tanulmánygyűjteményt Croce bölcseletének egészéről (Hagyomány és modernség Benedetto Croce eszmevilágában, 2012). Amikor most elénk teszi ezt a friss kötetét, éppen ezeknek az italianisztikai kutatásainak az újabb eredményeit nyújtja át nekünk. Ezt az értelmezést erősíti a munka címe, illetve bevezető és zárófejezete. A cím – Benedetto Croce intuíciófelfogása és magyar értelmezői – elsősorban az olasz filozófus intuíciófogalmát tematizálja, és csak utána beszél annak magyar értelmezőiről: a szerző érdeklődésének eszerint az áll a középpontjában, amit a magyar értelmezők is értelmeznek, magukat a magyar értelmezőket csak ehhez képest fogja szóba hozni. A bevezető fejezet átfogó képet rajzol a crocei intuíciófelfogás formálódásáról, a zárófejezet pedig összegzi, hogy a magyar kontribúciók mit is tettek hozzá annak értelmezéséhez. Tehát az olasz bölcselő születésének másfél százados évfordulójára időzített munka ilyenformán elsősorban mintha az italianista Croce-monográfiája volna.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A kötet ugyanakkor a megújuló magyar filozófiatörténeti kutatások áramában is elhelyezhető. Közelebbi tárgya ugyanis a magyar befogadás: az a hosszú, mára immár több mint évszázados folyamat, ahogy az olasz gondolkodó alapfogalmát a magyar olvasók egymást követő nemzedékei megpróbálják megérteni és értelmezni. Crocénak, említsük meg, kivételes szerencséje van magyar olvasóival: a munkásságáról szóló első hazai híradások már a 20. század elején napvilágot látnak, a tízes évektől pedig megindul műveinek fordítása is. A századelő „újidealizmusának” és a két háború közötti korszak szellemtörténetének képviselői számára egyaránt fontos tájékozódási pont lesz, a rá irányuló figyelem pedig túléli a marxizmus monopóliumának-hegemóniájának hosszú szakaszát is. Recepciója, ha nem is megszakítatlanul folytonos, de búvópatakszerűen mindig újra előbukkanó motívuma marad a magyar filozófiai gondolkodásnak. A monográfiának ez a recepció a valódi tárgya: a crocei fogalom befogadó aktusainak sora, ez az összességében rendkívül kiterjedt és figyelemre méltóan gazdag hazai szellemi áramlat. Mindezzel Kaposi, ismételjük, a par excellence magyar filozófiatörténeti kutatásokat gazdagítja. Nem, mint szokásos, magyar filozófusportrét rajzol, nem valamely hazai filozófiai intézmény történetét tárja föl – a hagyományosan recepciótörténeti jellegűnek tekintett magyar filozófiatörténeti folyamat egyetlen befogadástörténeti vonulatát rekonstruálja kivételes részletességgel és rendkívüli alapossággal.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Kaposi hatalmas anyaggal dolgozik. Azt állítja ugyan, hogy nem dolgozta bele munkájába a magyar eszmetörténet valamennyi Croce-utalását – ám meg lennénk lepve, ha valami számottevő valóban kimaradt volna. A legelső megnyilvánulásoktól a legfrissebb kontribúciókig, a legapróbb utalásoktól az önálló monográfiákig, a legazonosulóbb megközelítésektől a legélesebb kritikákig: minden említésre kerül, és elemzés tárgyává válik itt, amit a magyar gondolkodás valaha is megfogalmazott az ügyben. Szerepelnek az 1900-as évek elejének első híradásai és a kortársi italianisztika teljesítményei, az apró ismertetések és összefoglaló munkák, az affirmatív méltatások és a kritikus elemzések.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A bevezető fejezet, említettük, magának a crocei fogalomnak az alakulástörténetét vázolja. A vázlat tanulsága, hogy az intuíció Crocénál kivételesen bonyolult és rendkívül tünékeny kategória: összetett filozófiai rendszerbe illeszkedik, és a rendszer történeti kifejtésével együtt változó jelentéstartalmakat kap. Az eredetileg esztétikai gyökerű fogalomnak a filozófus tetralogikus szerkezetű – esztétikára, logikára, „ökonomikára” és etikára tagolódó – szellemfilozófiai rendszere alapfogalmaként egyaránt van esztétikai és történeti változata: a művészi intuíció egyfelől, a történeti intuíció másfelől. A rendszer történeti kifejtése során pedig újabb intuíciófogalmak tűnnek föl a crocei életműben, a „lírai intuíciótól” a „tiszta intuíción” keresztül a „kozmikus intuícióig”. Mindez nyilvánvalóan nem könnyíti meg a magyar befogadók dolgát, akik túlnyomórészt nem olasz eredetiben, hanem fordításokban vagy közvetítőnyelvek segítségével ismerkednek az intuíciófogalommal, és a fogalom crocei alakulástörténetét is csak kevéssé képesek követni.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Hogy a magyar recepció sokféleségében el tudjon igazodni, illetve segítsen eligazítani könyvének olvasóit, Kaposi jellegzetes befogadói attitűdöket különít el egymástól. A crocei intuíciófölfogás értelmezése hermeneutikai feladat, magyarázza, ez a hermeneutikai munka pedig vagy rekonstruáló jellegű, vagy integráló célzatú. Tehát az olasz filozófus magyar olvasóinak eszerint két csoportja különíthető el egymástól: erősen leegyszerűsítve, az egyiket közvetlenül maga Croce érdekli, a másik ellenben inkább a crocei fogalom közvetett fölhasználásában érdekelt. Az egyik csoporthoz tartozók tehát mindössze rekonstruálni és ezzel megérteni-megértetni szeretnék a szerzőt és alapfogalmát – recenziót készítenek, tanulmányt írnak hát az esztétikájáról, esetleg valamilyen, crocei hatás által is befolyásolt általános művészi problémát tárgyalnak újra. A másik csoport képviselői viszont integrálni próbálják a fogalmat – a maguk esztétikai koncepciójába igyekeznek tehát illeszteni, a művészi alkotótevékenység megértéséhez próbálják felhasználni. Az előbbi kísérletek, mondhatnánk, közelebb állnak a tudományhoz, az utóbbiak ellenben inkább filozófiai érdekűeknek látszanak.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

A monográfia szövevényes gondolatmenetét nincs terünk aprólékosan végigkövetni. A kétféle befogadói beállítódás példájaként három-három szerző alakját villantjuk fel csupán: Sándor Pálét, Poszler Györgyét és Kelemen Jánosét az egyik, Fülep Lajosét, Pauler Ákosét és József Attiláét a másik oldalon. Tanulságképpen, hogy az említett szerzők, az itteni ábrázolásban, azaz a Croce-recepció aktoraiként alkalmanként mennyire más, esetleg kanonikus rangjukkal éppen nem egyező arcukat mutathatják felénk.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Sándor Pál és Poszler György egymással ellentétes alakja mindjárt a legvilágosabb példával szolgál erre. Az ő kanonikus rangjuk nem is igen említhető egymás mellett: az utóbbi években-évtizedekben, egyszerűen szólva, Sándor Pálról jót, Poszler Györgyről meg rosszat nem lehetett olvasni. Sándor, ugye, a vulgáris marxizmus–leninizmus teoretikusa, a filozófiai elméletet ideológiává torzító elméletíró, a rosszemlékű propagandista; Poszler, a másik oldalon, a szellemtörténeti szemlélet kései örököse, a lenyűgöző műveltségű esztéta, az artisztikus irályú esszéista. Itt most, Kaposi panorámájában, érdekes módon ellentétes értékelést nyernek. Sándor negyvenes évek elején publikált filozófiai lexikonának szócikkével szerepel: ennek Croce-ábrázolása, úgymond, kifejezetten tájékozottnak és méltányosnak mondható. Noha nem tesz különbséget a művészi és a történeti intuíció között, rövid terjedelemben pontos és a szellemfilozófiai rendszer egészébe ágyazott leírását nyújtja a fogalomnak, tartózkodva a szokásos marxista vádtól is, hogy az intuíció az irracionalizmus megnyilvánulása volna. Poszler egy kései esszéjével és műfajelméleti nagymonográfiájával kerül az ábrázolásba: ezekben az esztéta, olvassuk, egyoldalúan az elutasító lukácsi értékelést követve foglal állást a crocei intuícióval szemben.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Az olasz filozófust a klasszikus, zárt esztétikai rendszerek és a modernebb, nyitott rendszerek közötti átmeneti gondolkodónak minősítve, az intuícióra épített esztétikáját mindössze érdekes, ám vitatható következményekkel járó kísérletnek minősíti. Kelemen János alighanem a monográfia egyik főhőse: a tudományos Croce-recepció legkiemelkedőbb alakja. Egyszerre filozófus és italianista lévén valóban hivatott rá, hogy az olasz gondolkodó autentikus hazai értelmezője legyen: a nyolcvanas évek elején megjelent kismonográfiájától a kilencvenes évek végi olasz hermeneutika-történeti kötetéig – és, lapunk olvasói kedvéért tegyük hozzá, tavalyi akadémiai székfoglalójáig (Történelem és szabadság, Magyar Tudomány, 2017/5) – számos kísérletet tett Croce értelmezésére. Az intuíciófogalmat más releváns filozófiai eredményekkel szembesítő elemzései határozottan kritikus, mégis pontos és eredeti Croce-képet eredményeznek.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Fülep Lajos számára a meghatározó vitapartner, Pauler Ákos számára – ellentétesen – csupán a gondolati források egyike lesz Croce. Fülep, a századelő kiemelkedő tehetségű művészetfilozófusa – a kevés nem italianista teoretikusok egyike, akik eredetiben olvassák az olasz filozófust – saját művészetbölcseletét megalapozandó, a maga rivális esztétikai koncepciója alapelveinek megfogalmazása során szembesül Croce intuíciófogalmával – és mond felette határozott kritikai ítéletet. Olasz változatban is megjelent doktori értekezése az intuícióval szemben az emlékezést tekinti a művészi megismerés meghatározó kategóriájának: az intuícióval szerzett ismeret helyett tehát az emlékezetet tartja a műalkotás valódi forrásának – ezzel pedig éles bírálatot fogalmaz a crocei esztétika minden lényeges tételével szemben. Pauler, a tiszta logika majdani nagy hatású rendszerfilozófusa, a két háború közötti bölcselet kiemelkedő szereplője még a tízes évek első felében, szisztematikus esztétikáján dolgozva talál rá Croce fogalmára. A végül is kéziratban maradt nagyszabású kísérlet főként kantiánus–neokantiánus alapokra épül, az olasz filozófus fogalma így csak érintőlegesen kerül elő benne. Azt a keveset azonban, amit Crocétól fölhasznál, lényegében kritika nélkül teszi: az intuíciót, az eredeti intencióknak megfelelően, a művészi kép lényegét egységes empirikus formában kifejező produkcióként fogja föl. József Attila talán a monográfia másik főhőse: a költőóriás, aki teoretikus kísérleteiben többször is nekirugaszkodik az olasz filozófus alapfogalmának, hogy végül az intuíció helyett az ihlet kategóriájánál kössön ki. Az egyszerre saját ars poeticáját fogalmazó költő és a költészet értelmezésére vállalkozó gondolkodó a húszas évek derekától a harmincas évek első feléig többször is elgondolkodik Croce esztétikájának meghatározó kategóriáján. Ezek az irodalomtörténeti-esztétikai irodalomban sokszor elemzés tárgyává tett, így gazdag értelmezői hagyománnyal dicsekvő írások élesen elkülönítik egymástól az intuíció crocei fogalmában némiképp összemosódó egyszerű érzéki képet és a művészi képet: az előbbi megjelölésére az „intuíció” terminusát tartva fenn, az utóbbit ellenben „ihletnek” elnevezve.

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

Kaposi Márton határozott előfeltevésekre alapozott, következetesen felépített, figyelemre méltó anyagot mozgató, a magyar filozófiatörténeti kutatásokat is számottevően gazdagító könyvet tett elénk. A magyar Croce-recepciónak előbb említett munkáival maga is alkotó résztvevője lévén, a rekonstruktív-tudományos értelmezéseket áttekintve, saját korábbi kísérleteire is kitér: önmagát is hősévé téve a most maga elmesélte történetnek. A megoldás csak látszólag szerénytelen. A megértési kísérletek történeti sorozatának nagy egészében valamiképp önmagának is helyet kellett találnia. A monográfia mottója ugyanis, emlékeztessünk rá végül, A szellem fenomenológiája Hegelétől való: „Az igaz az egész. Az egész pedig csak a fejlődése által kiteljesülő lényeg.”
 

Hivatkozás

Kérjük, válassza ki az önnek megfelelő formátumot:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépjen be.

(Kaposi Márton: Benedetto Croce intuíciófelfogása és magyar értelmezői. Szeged: JATE Press, 2017)
 
Perecz László
filozófiatörténész