Pál József (szerk.)

Világirodalom


Román nyelvek → A latinon alapuló egységes nyelvi terület megjelölésére a késő antik korszakban a Románia főnevet használták. Azokat az országokat és népeket jelölte, amelyek Róma nyelvén fejezték ki magukat. A klasszikus latin folyamatos megszűnése a használatban és köznyelvi változatának fejlődése eredményeképpen a romanice határozó a római eredetű lakosság beszélt nyelvét jelentette (romanice loqui, „római módon beszélni”), megkülönböztetve a barbár hódítók idiomáitól. A Karoling-korszaktól kezdve használt romana lingua elhatárolta az új nyelvi formákat mind a klasszikus latintól (latina lingua), mind a germán eredetű nyelvektől (teudisca lingua). A romanicéből és a romancium főnévből származik a régi franciában és provençalban a romanz terminus, amely lényegét tekintve azonos a vulgáris latinnal. A sermo vulgaris, vulgo loqui a latin sajátos változatát jelentette már a republikánus korban. A birodalom szellemi elitje irodalmi és elegáns latinjával szemben a középosztály használta, s ez lett a provinciák közötti kommunikáció fő eszköze is. A középkori Itáliában a volgare a tömegek által beszélt olasz.
A régi francia romans, romant, romanz szóval jelölték az antik vagy lovagi témáról írt, oïl nyelvű verses elbeszéléseket, pontosan azért, mert ezek voltak az új nyelv legismertebb irodalmi alkalmazásai. A szó szemantikai tartománya hamarosan kiterjedt nagyobb lélegzetű, leginkább lovagi tematikájú eseményeket elbeszélő művekre.
A lovagi téma „kifáradása” után a szó a kalandos és fantáziadús formákat jelentette, szembeállítva az igazi történeti elbeszélésekkel (a történelem igazsága szemben áll a regény fikciójával). A 18–19. században a regény volt a legnyitottabb műfaj, amely megengedte a témákkal, módszerekkel való kísérletezgetéseket. Az angol romance-t főleg a középkori hagyományt valamiképpen folytató idilli és fantasztikus narratív formák számára tartották fent, míg a társadalmi élet realisztikus ábrázolása felé forduló modern regényt a novel, esetleg a fiction jelölte.
A 19. századtól kezdődően a nyelvtörténeti kutatások speciális területét ezzel a kifejezéssel definiálták: fr. philologie romane, német romanische Philologie, angol romance philology, ol. filologia romanza.
A legtöbb neolatin nyelv a feudális korszakban alakult ki. Ezek:
dalmát, Dalmáciában és az Adriai-tenger szigetein beszélték, mára kihalt;
olasz, elsősorban az Appennini-félszigeten használt;
szárd, Szardíniában önálló nyelvként fejlődött ki, a szárazfölddel való gyér kapcsolatok miatt eléggé archaikus;
rétoromán vagy ladin, főleg az egyik svájci tartományban, illetve az Alto Adige néhány völgyében és Friuliban beszélték;
provençal vagy oc-nyelv vagy okszitán, a Dél-Franciaországban, Gascogne-tól Provence-ig beszélt nyelv a 11–12. században különösen jelentős, autonóm irodalmat hozott létre, mára a francia saját uralma alá hajtotta;
francia, eredeti formája, a lingua d’oïl lényegesen különbözött a moderntől;
katalán, az Ibériai-félsziget keleti részén használt;
kasztíliai (modern spanyol) az Ibériai-félsziget és a világ (egyik) legelterjedtebb nyelve;
portugál, Portugálián kívül a világ számos országában használják. Az Északnyugat-Spanyolországban beszélt galegót ma többen önálló nyelvnek tekintik;
román, főleg a Kárpát-medence keleti részén elterjedt nyelv, a legrégebbi dokumentumok is meglehetősen későn keletkeztek.
(A szaktudomány nem teljesen egységes abban a kérdésben, hogy a fenti területeken található számos dialektus közül melyiket lehet önálló neolatin nyelvnek tekinteni, pl. a friulit?)

Világirodalom

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

Nyomtatott megjelenés éve: 2005

ISBN: 978 963 058 596 5

A kötet csaknem ötven nemzet irodalmának összehasonlítására vállalkozik, mindezt egységes folyamban, közérthető fogalmazással, mégis újszerű megközelítésekkel. Az antikvitástól egészen a kortárs-posztmodernig követi az írásokat. A fő fejezeteken belül a különböző nyelvű irodalmak önálló egységet alkotnak, ennek tiszteletben tartásával tárulkozik fel a világirodalom egysége és harmóniája. A könyv eredetisége és egyedülálló értéke abban áll, hogy a kis terjedelem ellenére számos, szakterületét kiválóan ismerő specialista jól összehangolt együttműködésével jött létre. A szerzők - közöttük akadémikusok és nagy egyetemeink irodalomprofesszorai - újszerű módon, változatos megközelítésben tárják az olvasó elé a világirodalom történeti folyamatát, azon belül pedig elsősorban a műalkotásokat. A kötet nemcsak a középiskolai tanulmányok lezárásához, hanem a felsőfokú képzés első éveiben is megkerülhetetlen mű. A Világirodalom népszerűségét mutatja, hogy már a második kiadása is megjelent.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-vilagirodalom//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave