Cím:
Időskori demenciák családi, társadalmi, pszichológiai vonatkozásai
Szabó Lajos
Időskori demenciák családi, társadalmi, pszichológiai vonatkozásai
Akadémiai Kiadó
ISBN: 978 963 454 438 8
Online megjelenés éve: 2019

Az időskori szellemi leépülés korunk egyik legfélelmetesebb problémája. Sokan rettegnek tőle, miközben meglepően keveset tudnak róla. Ha szakembereket kérdezünk, rendszerint igen borúlátóak, és úgy érzik, hogy a tisztességes gondozáson túl nem sokat tehetünk.

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ellátási hátterek elégtelenek, és a gondozó családok nagy terheket hordozva gyakran magukra maradnak. Ez a könyv a gondozásnak és a gondozó családok támogatásának olyan útjait mutatja be, amelyek egy átalakuló gondozási kultúrában esélyt kínálnak arra, hogy a demenciával küzdők és gondozóik egy támogató környezetben minél tovább megőrizhessék önmagukat, egy élhető élet apró örömeit és emberi kapcsolataik kölcsönösségét. A könyv fontos üzenete, hogy a demenciával küzdő idősek nehézségeik ellenére autonóm felnőtt emberek a megélt lét tapasztalataival, érzésekkel, vágyakkal, az emberi kapcsolatok megőrzésének igényével, és egyben olyanok, akiknek támaszra van szükségük, hogy boldogulni tudjanak az egyre nehezebben megfejthető világban.