III.4. Új médium, új olvasat

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Pályavezető előszavában olvasható Jósika Júlia a könyv jellemző olvasásmódjára vonatkozó megjegyzése:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aztán van e formának még egy nagy és elvitathatatlan előnye, s ez ebből áll: hogy a mint imádságos könyvünkben azon imát szoktuk fölkeresni, mely legközelebbről érinti jelen hangulatunkat, ugy e rövid utmutatásokba s elmélkedésekbe szorult czikkekben is, fiatal olvasónőim épen azt választhatják olvasmányul, mire a jelen pillanatban szükségök van; – mig ha más, talán classicusabb modorban irtam volna, olykor a félkönyvet kellene átlapozgatni, mig azon tanácsra, vagy értekezésre bukkannának melyet találni óhajtanak.1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csak találgatni lehet, milyen műfajt vagy könyvtípust értett a „classicusabb modor” alatt; feltételezem, hogy egymásból következő fejezetekből álló vagy fejezetekre nem tagolt, tudományos jellegű, több elméleti fejtegetést tartalmazó neveléssel kapcsolatos munkákról lehet szó. Ilyen például Fáy András 1858-ban – szintén a Heckenastnál – megjelent A Halmay család – erkölcsi és tudományos olvasmány növendékek és nem növendékek számára című meglehetősen progresszív, didaktikus regénye.2 Fáy a regény előszavában mintegy használati utasítást ad az elsősorban fiúknak szánt (mellékesen lányoknak is ajánlott) fikciós szöveghez: a regény a mulattatva tanításra, az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődésének segítésére és általános műveltségük szélesítésére való.3 Mivel ezen funkcióit a könyv családregény formájában látja el, értelemszerűen lineáris olvasásra alkalmas.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Pályavezető szerkezete nem csak a tematikus egységekbe nem rendezett nevelési munkákhoz képest volt másmilyen. A korabeli olvasó még emlékezhetett Jósika Júlia csak három évvel azelőtt lezárult cikksorozatára a Nővilágban. Egy átlagos előfizető, aki nem gyűjti szépen rendszerezett halmokba a lapszámokat, hogy aztán az évfolyam lezárultával csinos bőrkötésbe köttesse, vagy nem vágja ki és illeszti össze az őt érdeklő cikksorozat darabjait, nem tud odalapozni az őt aktuálisan érdeklő témához, nem tudja újraolvasásra visszakeresni a régebben látott szövegrészt. De ez csupán egy a számos formai és tartalmi átalakulás közül, amit az új médium eredményezhet.
 
1 Jósika, Pályavezető… 2–3.
2 Fáy András, A Halmay család – erkölcsi és tudományos olvasmány növendékek és nem növendékek számára (Pest, Heckenast, 1858)
3 Fáy András, A Halmay család… III-XVI.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave