A disszertáció II. részének megelőző fejezetei arra mutattak rá, hogy az amatőr könyvértékelés műfaja igen kevéssé tűnik intézményesen kodifikáltnak, ez a megállapítás pedig igaz a műfajra a diskurzusrésztvevők szociokulturális szituáltságát hozzáférhetővé tevő, perszonalizációt kezdeményező első vagy második személyű személyjelölések szempontjából is.

 

Ezek a gyakorisági adatok több szempontból is különböző tendenciát mutatnak, mint a receptek megegyező gyakorisági adatai (vö. 12.2. fejezet). Egyfelől az irodalmárok által írt kritikák lényegesen hosszabbak, mint az amatőr műkedvelők tollából származó értékelések. Másfelől az első és második személyű személyjelölések gyakorisága jelentős mértékben különbözik egymástól az amatőr és a professzionális könyvértékelések esetében. Ugyanakkor ez a fajta különbözőség a terjedelem különbözőségével éppen ellenkező irányba mutató tendenciát rajzol ki: a jóval hosszabb professzionális kritikákban ugyanis csupán 1,2%-os a diskurzusrésztvevők személydeiktikus megjelenítése, míg az amatőr könyvértékelések esetén ugyanez a mutató 5,6%-os. Ez utóbbi adat a gyakorlatban azt jelentette, hogy a vizsgálati mintában előfordultak olyan amatőr könyvértékelések, amelyeknek szinte minden mondata tartalmazott a megnyilatkozót vagy a befogadót a referenciális jelenetben objektiváló nyelvi konstrukciót (lásd Ballagó 2022b: 225–226). Ugyanakkor az 15. ábrát a 12.2. fejezet receptekre vonatkozó 14. ábrájával összevetve az is megállapítható, hogy legyen szó akár amatőr, akár professzionális könyvértékelésről, ezekben jelentősen ritkább volt az első és második személyű személyjelölések relatív gyakorisága, mint a személyjelölések gyakorisága szempontjából is jóval homogénebb kategóriának bizonyuló receptekben (vö. a receptek első és második személyű személyjelöléseinek 10, illetve 10,6%-os gyakoriságával).