B) Az első év hírei (A költő halálának tudatosulása)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdemes szem előtt tartani, hogy a továbbiakban ismertetendő derűlátó vagy borús narratívák nem csak Petőfi sorsáról (hősi haláláról, bujdosásáról vagy börtönfogságáról) mesélnek: egy életrajzról, pontosabban különböző életrajzok párhuzamos formálódásáról is tudósítanak. Egy történeti konstrukciósorozat ősproblémája mutatkozik meg bennük: azaz, hogy nem voltak biztosra vehető, készen kapott információk a kardinális pontot jelentő „nagy” napról, délutánról, két óráról. Másrészről az is látható, hogy a költő sorsa körüli kétségek – és a diktatórikus sajtóviszonyok – visszavetették a halál eseménye köré szerveződő hőskultusz kibontakozását. Átmenetileg megakadtak a költő körüli emlékezeti (gyász)folyamatok. Petőfi alakja – a meginduló nemzeti gyász mellett – a fantáziadús szóbeszédek és a napi sajtó botrányra éhes hírei között formálódott. Emléke az elhunyt dalnokot övező tisztelet, a legendák költőjét körüllengő szóbeszédek és az élő poéta magánéletére kíváncsi közfigyelem között rekedt.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave