Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


Adópolitikai kitekintő

Az adózás történelmi kategória. A különböző korok társadalmi, gazdasági és politikai értékrendviszonyait egyaránt kifejezi. Közgazdasági tartalmát tekintve az adó kötelező jellegű, pénzbeli vagy természetbeni szolgáltatás, amelyet törvény vagy az uralkodói jogok alapján rendszeresen kivetnek, majd meghatározott mértékben és időben az állami vagy a helyi államháztartás, illetve a költségvetés javára kell befizetni. Értelmezhetjük úgy is, hogy a megtermelt nemzeti jövedelem vagy bruttó hazai termék újraelosztásának formája és eszköze. Az adózás intézménye alapvetően árutermelési viszonyokhoz kapcsolódik. A pénz mint általános értékmérő megjelenése az adózás „egyenértékes” és jobbára kizárólagos teljesítési módját is jelenti. Antidemokratikus termelési viszonyok között a pótlólagos kizsákmányolás egyik eszközének is nevezik. A tervgazdasági ciklusban az adórendszer – a korabeli szakirodalom szerint – az állami tulajdonban lévő vállalatoktól elvonja a nyereség egy részét, és ezzel a társadalom érdekét szolgáló jövedelemelvonási és -elosztási rendszert valósít meg. A szocializmus évtizedei alatt a lakosság, a természetes személyek adóztatása viszonylag szűk keretek között zajlott, legalábbis az adókötelezettek közvetlen jogi kategóriájának számbavétele alapján. Az 1990-es években az állam tulajdonában lévő vállalati kör nagyarányú teljesítményromlása, a kezdő vállalkozások gyenge tőkefelhalmozó képessége, továbbá a gazdaságpolitika belső autonóm céljainak gyenge érvényesülése – amint erről az előző fejezetben szó volt – a lakosságot juttatta az adózási folyamatok célkeresztjébe. Az ezredfordulón a természetes személyek és a belföldi – adókedvezményeket nem élvező – vállalkozások adják a magyar központi költségvetés bevételeinek közel 80%-át. A magyar pénzügyi politika az 1990-es évek elejétől alanyi jogon, majd az évtized második felétől jobbára a befektetett beruházási értékek összege alapján kedvezményezi a külföldi vállalkozásokat. A belföldi és a külföldi tulajdonosi körrel rendelkező vállalkozások közötti esélyegyenlőség így nem alakult ki. Ez számos társadalmi és belpolitikai problémát is felvet. A vámszabad területeken működő vállalatoknak az egyik legjelentősebb gazdasági előnye, hogy a befektetett eszközeik után nem kell vámot és általános forgalmi adót fizetniük, továbbá az adott települési önkormányzattól is iparűzési adókedvezményben részesülnek. Ez likviditási előnyt biztosít számukra.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave