Jászberényi Melinda, Munkácsy András (szerk.)

Közlekedés, mobilitás, turizmus


A vasúti közlekedés rendszere

Ebben az alfejezetben a vasúti közlekedés – alapvetően a személyszállítás – legfontosabb elemeivel foglalkozunk: az infrastruktúrával, a létesítményekkel, a járművekkel, a menetrenddel és a díjszabással.

Közlekedés, mobilitás, turizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 229 2

A turisztikai mobilitást lehetővé tevő közlekedési eszközök és hálózatok az utazások történetének hajnalától segítik a környezetváltozás és élményszerzés szimbiózisán alapuló jelenségeket. A közlekedés és a turizmus egymással karöltve, egymást erősítve generálják a világ GDP-jének tekintélyes hányadát, és növelik az érintettek életminőségét. Mivel a turizmus versenyképességének egyik letéteményese a közlekedés, ezért annak fejlesztése az utazással összefüggő szolgáltatások minőségének alfája és ómegája. A könyv ezen gondolatok szellemiségében született, a téma szakértői a legfontosabb közlekedési ágak szerint mutatják be a mobilitást biztosító technika és technológia turisztikai funkcióját, a fejlődés trendjeinek legfontosabb irányvonalait. A kiadvány a turisztikai felsőoktatásban széleskörűen felhasználható, de a társtudományok képviselői is hasznosan forgathatják.

Michalkó Gábor, egyetemi tanár

Budapesti Corvinus Egyetem

A közlekedés szorosan kapcsolódik a Nemzeti Turizmus-fejlesztési Stratégia 2030 dokumentumban megfogalmazott vízió elemeihez (minőségi élménykínálat, innovatív megoldások, elérhetőség és széles körű hozzáférés), a stratégia vezérelvéhez (desztináció alapú megközelítés és ehhez kapcsolódó alapinfrastruktúra-fejlesztések) és az ún. horizontális szempontokhoz is (hozzáférhető turizmus). Élményközpontú fogyasztói magatartás, családbarát turizmus, digitalizáció, technológiai forradalom, biztonság, totális turizmus, overtourism – megannyi kihívást és lehetőséget jelentő téma, melyeket csakis kéz a kézben tud értelmezni, feldolgozni és kezelni a turisztikai és a közlekedési szakma. Ehhez nyújt fogalmi kereteket, támpontokat és inspirációt a jegyzet.

Princzinger Péter, elnök

Magyar Turisztikai Szövetség

A világ fejlett és feltörekvő gazdaságaiban a turizmus folyamatosan fejlődik, növekedése szinte rendre meghaladja a GDP növekedési ütemét. Az egyéni utazások mellett a szervezett utazások új fajtái: az utazási csomagok és az utazási szolgáltatásegyüttes is megjelennek. A hagyományos irodák mellett egyre nagyobb teret hódít az internethasználat. A Közlekedés, mobilitás, turizmus c. jegyzet az eddigi ismeretek korszerűsítésére és a közlekedésnek a turizmus trendjeihez való jobb igazodásának a bemutatására törekszik, így egyaránt hasznos lehet mind a turizmussal ismerkedőknek, mind pedig a kezdő szakembereknek.

Pálfalvi József, lektor

A könyv széles körű képet ad valamennyi közlekedési rendszerről, fejlődési kilátásairól. Mindezt a turizmus perspektívájából, aktuális információkkal gazdagítva teszi. A könyvet haszonnal forgathatják mindazok, akik tanulmányaik során nagyobb rálátást szeretnének kapni a két rendszer közötti kapocsról, vagy akiket mélyebben érdekel a XXI. századi mobilitás sokszínű világa.

Miskolczi Márk, BCE hallgató

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-munkacsy-kozlekedes-mobilitas-turizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave