9.1.1. A munkatársak fejlesztésének szükségszerűsége

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyes iparágakban tapasztalható technológiaváltás radikálisan lerövidült, egyre rövidebb idő alatt zajlanak le alapvető változások a gyártás, a szolgáltatásnyújtás és a mezőgazdasági tevékenység során is. Egy munkavállaló élete során több alkalommal válik szükségessé szakmai ismereteinek megújítása. A hatékonyan működni szándékozó vállalatok, szervezetek felismerték, hogy termelési–szolgáltatási értéküket csak úgy tudják fokozni, ha képzéseik körültekintő megtervezése és kivitelezése révén növelik munkatársaik szakmai hozzáértését, tudását, jártasságát, attitűdjeit, azaz kompetenciáit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos megkülönböztetni, hogy a képzés–fejlesztés inkább felülről jövő elvárás és célzott folyamat, míg a tanulás–fejlődés biztosítása inkább egy olyan közeg megteremtését jelenti, amelyben a munkatársak saját felelősségük alapján tudnak ismereteket bővíteni, készségeket mélyíteni. Utóbbira példa az IBM, ahol a szervezeti kultúrának szerves része, hogy a kollégák önfejlesztését honorálja a cég, és a számos lehetőség közül maguk a munkatársak választhatják meg, miként, milyen eszközökkel képzik magukat. Hasonlóképpen a Boschnál is egyre inkább az a tendencia érvényesül, hogy a kollégák maguknak alakítják ki a fejlődési irányokat, és egy széleskörűen felkínált palettából választják ki azokat az opciókat (például tréningeket, coachingot), amelyek számukra a legmotiválóbbak, legszimpatikusabbak. Egyúttal fontos rámutatni, hogy a cégek racionálisan mérlegelve olyan tanulást–fejlődést támogatnak, amely a kollégák fejlődése révén a szervezeti célok megvalósulásához is hozzájárul. (Egy ellenpéldával szemléltetve: ha egy mérnökcsapat vezetője síoktatói képesítést szeretne szerezni, az személyes fejlődését bizonyára támogatná, de mivel munkaköréhez nem releváns, ehhez aligha számíthat támogatásra, hozzájárulásra a cégétől.) Következő példánk a Rába volt HR-vezetőjének véleménye. A képzési keret bizonyos százalékáig itt is a munkavállaló választhatta meg, mit szeretne tanulni. A HR-vezető azt mondta, hogy ha olyan emberről van szó, aki nagyon fontos a cégnek, és ha attól sokkal jobban teljesít másnap, hogy előző délután jól érezte magát a golfpályán, akkor kifizeti neki a tanfolyam díját.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkatársak fejlődésének, fejlesztésének és ezen keresztül a teljesítmény javításának kulcskérdése a tanulási lehetőségek biztosítása, amelyben a képzés és a fejlesztés hagyományosan kulcsszerepet játszik. Mindezek alapján ma sok helyütt inkább tekintenek a képzés–fejlesztésre beruházásként, mintsem ráfordításként. Egy-egy szervezet képzési–fejlesztési irányait, a tevékenység gyakoriságát, hangsúlyát – az előzőekben említett általános tendenciákon kívül – olyan szervezeti jellemzők is befolyásolják, mint

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a szervezeti stratégia típusa (pl. költségminimalizáló, megkülönböztető),
  • a szervezet célja,
  • a tevékenység tudásigénye,
  • a megvalósításhoz szükséges kompetenciák jellege,
  • a vállalati kultúra jellemzői,
  • a változás, a fejlődés szükségszerűségének felismerése stb.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

HR-ügyek: Szervezeten belüli vs. egyetemi képzés
 
„Az egyetemi diploma kevesebbet ér, mint egy mozijegy, mert a mozijegy feljogosít a moziba való belépésre, de az egyetemi diploma nem jogosít fel semmire” – mondta Soichiro Honda, a Honda-birodalom megalapítója. Ez a mondás nemcsak a japán, hanem a nemzetközi nagyvállalatok menedzsereinek véleményét is tükrözi a vállalaton belüli képzés fontosságáról. Vagyis, ha az iskolarendszerű képzésben megszerzett diploma nem elég a vállalaton belüli karrierhez, akkor ehhez a vállalatnak magának kell megnyitnia az utat. Ugyanakkor a munkavállalók folyamatos képzése csak akkor lehet hatékony, ha a képzés a vállalat stratégiai céljainak elérését is támogatja.
 
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szervezetek által biztosított képzés szükségessége a munkatársak fejlesztése révén elérhető pozitív következmények bemutatásával is igazolható. A képzési igények felmerülése, illetve a segítségükkel elérhető eredmények közül a leggyakrabban előfordulók:

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a minőség javulása/javítása,
  • a selejtarány csökkentése,
  • a termelékenység növekedése,
  • felkészülés az új technológia bevezetésére,
  • a szervezeti rugalmasság, a változásokhoz való alkalmazkodás fokozása,
  • a munkahelyi elégedettség növelése,
  • a fluktuáció, hiányzási arány csökkentése,
  • a szervezeti kultúra átalakítása,
  • a vezetői időigény csökkenése,
  • hatékony szervezeti kommunikáció és együttműködés kialakítása,
  • a munkahelyi balesetek csökkentése,
  • a költségek minimalizálása stb.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti felsorolásból is látható, hogy a képzési célok kétféle irányultságot mutatnak: vagy a jövőre akarják felkészíteni a munkavállalókat, vagy pedig a jelen képzettségbeli hiányosságait kívánják megszüntetni.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave