1.4. Összefoglalás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy mai szervezetnél kritikus jelentőségű, hogy emberi erőforrásainak alakításakor és a menedzselésük során érvényesített koncepciók, technikák kiválasztásakor a misszióját és stratégiai céljait jól támogató megoldásokat találjon. Ahol ezt nem sikerül elérni, ott kevés az esélye, hogy a munkatársak értékesnek érezzék magukat, sőt a szervezeti versenyképesség, de még az életben maradás is megkérdőjeleződhet. Egyéni és szervezeti szempontból egyaránt kulcsfontosságú tehát, hogy milyen egy-egy szervezetnél az EEM választott gyakorlata.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A körültekintően megtervezett és megvalósuló emberierőforrás-menedzselés alapcélja az egyéni és csoportteljesítmény növelése, tárgya pedig a munka és az emberek. Az EEM hatóköre olyan tevékenységeket ölel fel, mint a munkakörök és munkahelyek kialakítása, a toborzás, kiválasztás, teljesítményértékelés, képzés–fejlesztés, javadalmazás, kommunikáció és a megtartás. Ezek hatékony gyakorlatának kialakítását nehezíti, hogy az EEM-nek nemcsak a szervezet és a munkatársak nem könnyen összeegyeztethető céljait kell kiegyensúlyoznia, hanem még bizonyos társadalmi elvárásokét is. Hogy a sokszoros érintetti kör elvárásai közül egy-egy szervezetnél mikor kiknek az elvárásai milyen súllyal érvényesülnek, az az EEM folyamatában érintett szereplők mérlegelési lehetőségein, döntésén múlik.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az EEM nemritkán konfliktusos helyzetét az is magyarázza, hogy olyan megosztott felelősségű funkció, amelynek professzionális képviselői – a HR-esek – alkalmazása mellett sem szűnik meg a vezetési hierarchia tagjainak a munkatársak menedzselésében viselt felelőssége. A 21. századi HR-esek sokféle tartalmú és gazdagságú munkakörben folyamatosan bővülő kompetenciaelvárások mellett sikereket elérve befolyásos szervezeti pozíciót vívhatnak ki maguknak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

HR-közösségek és -események tára
 
HR-közösségek:
HR-események:
HR-podcast:
 
Kulcsfogalmak
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • emberi erőforrások (Human Resources, HR)
  • emberierőforrás-menedzsment (EEM) (Human Resource Management, HRM)
  • az EEM érintettjei (stakeholders)
  • az EEM hatóköre
  • centralizált, funkcionális HR-szervezet
  • szolgáltató központok (Shared Service Center, SSC)
  • HR-generalista
  • HR-specialista
  • HR üzleti partner
 
Tudáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Mi lehet az egyéni és csoportteljesítmény kulcselemeit megjelenítő AMO-modellben a képességek (Ability) és a motiváció (Motivation) mellett álló O jelentése?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) Owner – tulajdonos

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) Output – kimenet

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) Opportunity – lehetőség

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) Object – tárgy

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Jelölje meg az EEM-folyamat lehetséges szereplői közül a három tipikus résztvevőt, vagyis az EEM-triádba tartozókat!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) szakszervezet

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) tulajdonos

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) munkatársak

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) vezetők

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

e) HR-szolgáltatók

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

f) HR-szakemberek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Válassza ki, hogy a felsoroltak közül melyek tartoznak csupán az emberi erőforrások menedzselése során elvégzendő, speciális feladatok közé!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) a szükséges számú és minőségű erőforrás iránti igény meghatározása

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) vonzás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) kiválasztás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) megtartás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. Válassza ki a HR-részleg belső érintettjei, ügyfelei közé tartozókat!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) befektetők

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) tulajdonosok

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) vonalbeli vezetők

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) munkavállalók

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

e) vevők
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Tudáspróba megoldásai a könyv végén találhatók.
 
Alkalmazáspróba
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  1. 1983-ban Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart (BFZ). Az együttes a kezdetektől a lehető legigényesebb muzsikálást és a közönség sokoldalú szolgálatát tűzte ki célul. A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Készüljön fel annak megvitatására, hogy a zenekart mely szereplői milyen emberierőforrás-menedzselési feladatok révén juttathatták a világranglista csúcsára, és tartják ott immár egy évtizede!
  2. Állapítsa meg a fejezetnyitó Széchenyi-idézetben megjelenő vélemény, illetve a fejezetben az emberi erőforrások értékessége kapcsán bemutatott koncepció hasonló és eltérő vonásait!
  3. Gyűjtsék össze és órai csoportmunka keretében vitassák meg az emberi erőforrásokat vagyontárgyként, illetve költségtényezőként kezelő szervezeti gyakorlatok megkülönböztető jegyeit!
  4. Mérlegelje, hogy a fejezetben bemutatott CRANET-országcsoportok melyikének lehet a tagja az az ország, amelynek válaszadóitól az 1.9. ábrán látható válaszokat kaptuk! Állapítsa meg az adott ország jellemzőinek sajátosságait, és gyűjtse össze a lehetséges okokat!
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1.9. ábra. Az EEM-kulcsfunkciók fő döntéshozóinak megoszlása a 2021-es CRANET-felmérés egyik tagországában
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave