11.1.2. A munka, a munkahely egészségre gyakorolt hatásai

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fejezetünk témaköreinek többsége a veszélyforrásokra, a negatív hatásokra hívja fel a figyelmet, és ezek lehetőség szerinti elkerülési módját taglalja. Viszont megelőlegezett jó hírként már a főcím utolsó eleme – a jóllét – is utal rá, hogy a munkának, munkahelynek vannak, lehetnek pozitív hatásai is. Kezdjük azonban a sort az egészségre veszélyes, kockázatot rejtő tényezőkkel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A negatív hatások közé tradicionálisan olyan területek tartoznak, mint például a veszélyes, mérgező anyagok kezeléséből fakadó megbetegedések, a kedvezőtlen fizikai körülmények között végzett munka, a túlzott fizikai vagy mentális igénybevétellel járó munkák, a munkahelyi balesetek. Habár ezek döntő része hosszú ideje, évtizedek óta jól ismert, különböző intézmények által mért, felügyelt jelenség, máig sem sikerült megoldani, megszüntetni őket. Ezek az egészségkárosító és/vagy az életet veszélyeztető, negatív következmények – nem csak az újonnan megjelenő veszélyforrások – miatt a 21. században is kiemelt figyelmet érdemelnek. Ezért megkérdőjelezhetetlen a létjogosultsága a következő alfejezetből megismerhető munkavédelem és munkahelyi biztonság témaköreinek napjainkban is (Karoliny, 2016).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munka és az egészségi állapot közötti negatív kapcsolatnak a a 21. században leggyakrabban vizsgált és emlegetett formáját, a munkahelyi stresszt a munkahelyi lelki egészséget veszélyeztető tényezők eredményezik, amelyek közé olyan területek sorolhatók, mint például

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a munka tartalmához és annak környezetéhez tartozó tényezők: az elvégzendő feladat jellemzőitől (például elaprózott vagy értelmetlen munka, a készségek kihasználatlansága) a munkaterhelés és a munkatempó sajátosságain át (mennyiségi vagy minőségi túl- vagy alulterhelés) a munkakörnyezet bizonyos jellemzőiig (zaj, hő, túlzsúfoltság, elvonulási lehetőségek hiánya egyterű munkahelyeken stb.);
  • a szervezetben betöltött szerepekhez sorolható elemek: az egyéni szinten jelentkezőktől (például szerep-kétértelműség; túl sok vagy túl kevés felelősség, autonómia; túlzott ütemű vagy nem létező karriermozgások) a csoportszintűeken át (jó munkahelyi kapcsolatok hiánya; csoporton belüli konfliktusok; zaklatás; munkahelyi pszichoterror vagy mobbing) a szervezeti szinten érvényesülőkig terjednek (szervezeti légkör; vezetési stílusok; ellenőrzési rendszerek; az állás bizonytalansága stb.). (Karoliny, 2016)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

HR-ügyek: A stressz
 
Becslések szerint Magyarországon mintegy 440 milliárd forint kárt okoz a kezeletlen vagy rosszul kezelt munkahelyi stressz. Az elveszett munkanapok több, mint 50 százalékát a pszichoszociális kockázatok okozzák. Ezek a kockázati tényezők és bizonyos típusú megbetegedések közvetlen kapcsolatban állnak, illetve túlzott alkohol-, koffein- és szerhasználathoz vezethetnek. További információ: https://www.hrportal.hu/hr/a-stresszes-munkakor-egeszsegkarosito-hatasa-20190215.html.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkahelyi stressznek, megterhelésnek az egészségi állapotra gyakorolt hatását vizsgáló közelítések közül az egyik legismertebb a Karasek nevéhez fűződő Megterhelés–Kontroll–Támogatás modell (Karasek, 1979). Ennek feltételezése szerint a legnagyobb munkahelyi stressz a magas pszichológiai követelmények/megterhelés és az alacsony döntési jogkör, kontroll kombinációjával jellemezhető munkakörökben, munkahelyi szituációkban alakul ki. Az alacsony döntési jogkörnek a szív-érrendszeri betegségekben megjelenő kockázatát a modellt ellenőrző nagyszámú vizsgálat szinte mindegyike kimutatta.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkának az egészség szempontjából azonban vannak, lehetnek pozitív hatásai is (Garaj, 2015). Ezek akkor, illetve oly módon érvényesülnek, amennyiben a munka 1) jövedelmet hoz, 2) növeli az önértékelést, és 3) lehetőséget teremt társas kapcsolatok kiépítésére – úgy, hogy ezzel kielégíti az egyének eltérő életkori, kultúrához kapcsolódó és/vagy személyes felelősségszintjéhez igazodó igényeit.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jövedelem azért is fontos, mert a felmérések tanúsága szerint az emberek rendelkezésére álló anyagi eszközök nagymértékben befolyásolják az egészségi állapotukat. Bizonyos munkakörök betöltői számára a munka tartalma – változatos feladatok, felelősségteljes, autonóm munkavégzés biztosításával – belső motivációt kiváltó tevékenységek végzését teszi lehetővé. Más munkakörökben, amelyek tartalma szegényesebb, így végzésük esetleg unalmasabb, alkalom nyílhat erősebb munkatársi kapcsolatok kiépítésére. Az említett tényezők különbözőek, ám az közös bennük, hogy pozitívan befolyásolhatják az emberek önértékelését, testi-lelki jóllétét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munkavégzés a sikeres feladatmegoldáson és az arra kapott visszajelzésen, pozitív értékelésen keresztül is hozzájárulhat az önértékeléshez. A vezetőtől és/vagy a munkatársaktól – akár csak informális módon – érkező értékelésekből a munkatárs információt kaphat saját képességeiről, így fejlesztheti önismeretét, növelheti önbizalmát, magabiztosságát. A munkatársakkal kialakított kapcsolat pedig szociális támogatottságához járul hozzá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munka, illetve a motivációs céllal kialakított munkakör fent említett olyan elemei, mint az autonómia és a kontroll magas szintje, a visszacsatolás, a támogatás és a jutalmazás – az önértékelés javításán túl – növelik az én-hatékonyságot és a környezet feletti észlelt kontroll mértékét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A következő alfejezetben először azt mutatjuk be, milyen szerepe van a munkavédelemnek a munka, illetve a munkahely egészségre negatív hatását gyakorló tényezőinek kezelésében.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave