5.3.3. Nemzetközi kitekintés a kiválasztási gyakorlatra a CRANET 2021 felmérés alapján

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A CRANET 2021 felmérés (részletesebben lásd: 4.3. alfejezet) Globális mintáját reprezentáló 5.4. ábra alapján megállapítható, hogy

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

  • a páros, azaz négyszemközti interjú mindkét vizsgált munkaköri csoportba tartozók legnépszerűbb kiválasztási módszere, hiszen a válaszadók szinte azonosan magas arányban (70 százalék) alkalmazzák azt;
  • a vezetők, (szak)alkalmazottak kiválasztására a válaszadók nagyobb figyelmet fordítanak – vagyis a kérdőívben szereplő nyolc közül egyidejűleg többféle módszert is alkalmaznak –, mint az irodai és/vagy fizikai dolgozók kiválasztására;
  • a válaszadók egy-egy kiválasztási módszer alkalmazóiként ritkábban jelölték magukat az irodai és/vagy fizikai munkatársak, mint a vezetők, szellemi munkatársak esetében. Az egyetlen kivételt a jelentkezési lap jelenti, mivel ennek alkalmazását ebben a körben valamivel több válaszadó (58 százalék) jelölte, mint a vezetők esetében (52 százalék).
  • A vezetők, illetve a szellemi alkalmazottak kiválasztásához a páros interjú után a legtöbb válaszadó a referencia-ellenőrzést és a bizottság előtti interjút használja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

5.4. ábra. A kiválasztási módszerek alkalmazási gyakorlata a CRANET 2021-es felmérésének Globális mintájában
Forrás: a szerzők saját szerkesztése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hazai válaszok alapján a globális mintáról tett megállapításoktól inkább az egyes módszereket alkalmazók alacsonyabb aránya, valamint az egy eljárásban több megoldást is alkalmazók szűkebb köre mutat eltérést, nem az egyes módszerek népszerűségi listája.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave