Lőrinc László

Életmódtörténet III.

Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig


A táplálkozás tudománya

Mindezekben a változásokban alapvető jelentősége volt a kifejlődő biokémiának és az egészséges étkezéssel foglalkozó orvostudománynak. A már említett Justus von Liebig, valamint barátja és munkatársa, a müncheni Max Pettenkofer – ­Lavoisier elgondolását továbbfejlesztve – kimutatták, hogy az ember a táplálkozás során oxigént vesz fel, és szén-dioxidot termel. Ez utóbbihoz szénhidrátokra és zsírokra van szüksége: ebből szerzik az emberek az energiát. Átvették a fizikából a kalória fogalmát, és kiszámították, hogy az embernek mennyi kalóriára van szüksége, illetve hogy melyik élelmiszer mennyi kalóriát tartalmaz. A fehérjék szerkezetét és jelentőségüket, nélkülözhetetlen szerepüket a test felépítésében Emil Fischer német vegyész ismerte fel. Kutatásaiért 1902-ben Nobel-díjat kapott.

Életmódtörténet III.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 844 6

Hogyan változtak az ételeink az idők folyamán, és mi volt ebben a kivagyiság szerepe? Miféle hadicseleket alkalmaztak egymás ellen kórokozók és betegek évszázadokon keresztül? Hogyan változott az emberek tisztaságról alkotott fogalma? Hogyan alakult viszonyuk a falvakat hátukon úsztató mocsarakhoz vagy a vadállatokhoz? Hol és hogyan szerezték be a lőpor és a festékek alapanyagait? Hogyan világosodtak ki az esték, és ez milyen hatással járt? Miként változott a hírek terjedése a postakocsitól a táviratig és tovább? Milyen új élményeket hozott a vonat, a mozi, az autó, a repülés vagy a számítógép?

Csak néhány kérdés azok közül, amelyeknek nyomába ered az utóbbi fél évezred anyagi világát sok képpel és eredeti forrásszöveggel bemutató könyv.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lorinc-eletmodtortenet-iii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave