Veszprémi Tamás

Általános kémia


A kvantummechanika matematikai háttere

A fenti, és számos egyéb kísérlet alapján látható tehát, hogy a mikroszkopikus világban merőben másként játszódnak le a jelenségek, mint ahogy megszoktuk. A közös jellemző a kvantáltság, vagyis a fizikai mennyiségek ugrásszerű, „diszkrét” változása. Hogy miért viselkedik a természet így, nem tudjuk – nem is kérdezzük. Ahhoz, hogy egy-egy ilyen eseményt megjósolhassunk, sőt kiszámíthassunk, a mikrovilág törvényszerűségeinek ismerete szükséges, ez pedig a „hogyan” kérdés. Csakhogy komoly probléma előtt állunk. A klasszikus fizikában megszokhattuk, hogy a fizikai mennyiségek valamely külső hatásra folytonosan változnak. Ha egy búgócsigát forgatunk, vagy egy gumiszalag végére kötött labdával, similabdával játszunk, magától értetődő, hogy minél intenzívebben ráncigáljuk a fogantyút, annál gyorsabban pörög a búgócsiga, és annál nagyobb amplitúdóval jár fel-le a similabda. Ha egy gépkocsit vezetünk, minél erősebben tapossuk a gázpedált, annál jobban gyorsul és annál gyorsabban halad a kocsi. Általában a hatás és az általa létrehozott effektus, eredmény között a kapcsolatot egy folytonos függvény adja meg (10.11/a ábra). A függvény konkrét alakja természetesen az illető fizikai jelenségtől függ, lehet lineáris, négyzetes, exponenciális, vagy más, de a folytonosság, melyet az ember évezredek óta tapasztal a környező világban, alapkövetelmény.

Általános kémia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 051 9

A kémiának számos ága létezik (szerves, szervetlen, fizikai, analitikai, bio- és polimerkémia stb.), de általános kémia nevű diszciplínát nem ismerünk. Mégis: a General Chemistry, Allgemeine Chemie, Общая химия, kifejezések jól ismertek az egész világon. A világ minden részén százszámra találhatók ilyen címmel könyvek, és aligha van olyan egyetemi kémia fakultás, ahol ez a tantárgy ismeretlen. Az általános kémia kurzusok és könyvünk célja az, hogy az olvasó középiskolából hozott kémiai ismereteit olyan szintre segítse, amelyre a fenti szaktárgyak alapozhatnak. Feladata az alapfogalmak definiálása, mintegy a kémiai nyelv alapszókincsének megismertetése, a fontosabb fizikai és kémiai jelenségek és összefüggések megvilágítása.

A könyv több - tipográfiailag is elkülönített - szinten használható. Anyaga a középiskolai kémiától elvezet az egyetemek másod- és harmadéves fizikai kémia tárgyáig. A fontos jelenségek mellé a haladók számára mélyebb magyarázatokat mellékel, melyeket a kezdők nyugodtan átugorhatnak anélkül, hogy ez gátolná a fő gondolatmenet megértését. Az olvasót számos érdekesség, tudománytörténeti kitekintés, rengeteg színes ábra, fénykép és több száz kidolgozott példa is segíti.

Könyvünk elsőrendű célja tehát adott: bevezetés vagy inkább átvezetés a felsőfokú kémiába. A megcélzott olvasókör is adott: érdeklődő középiskolásoknak éppúgy szól, mint első- és másodéves, kémiát tanuló egyetemi hallgatóknak. Emellett ajánlható a középiskolák kémiatanárainak is: számos, a középiskolákban is könnyen használható anyagot tartalmaz - másként, mint ahogyan a középiskolákban általában tanítani szokás. Végül, de nem utolsósorban ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik bármikor, bármilyen szinten belekóstoltak vagy belemerültek a kémia izgalmas világába.

Hivatkozás: https://mersz.hu/veszpremi-altalanos-kemia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave