Jany János

A világ főbb jogrendszerei

A nem nyugati jogi kultúrák


Büntetőjog

Ahogy fentebb láttuk, a kínai jogfelfogás büntetőjog-központú, ezért nem véletlen, hogy a kódexek döntő többségében büntetőjogi normákat tartalmaznak, mint ahogy az sem, hogy az egyik legelső ismert jogösszeállítás, a Kr. e. 536-ban készült, egy háromlábú bronzvázán fennmaradt szöveg, a xing shu (büntetések könyve) is a büntetésekről szól. A büntetéseket (xing) a kínai hagyomány szerint először Lü Hou fogalmazta meg a Zhou-korban a Lü Xingben, mely kilenc fejezetben tárgyalja a büntetéseket, de valószínűbb, hogy a büntetések rendszere ennél jóval korábban kialakult már.

A világ főbb jogrendszerei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 255 1

A jegyzet a nem nyugati jogi kultúrákkal, így a természeti népek, majd a zsidó, az iszlám, a hindu, a kínai, valamint a japán joggal ismerteti meg az Olvasót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jany-a-vilag-fobb-jogrendszerei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave