Azt, hogy az újságírók nyomoznak, kutatnak, szimatolnak, nem egyik napról a másikra fogadta el a társadalom. Végeredményben azonban ma már mindenki tudja, hogy a hatalom tényleges ellenőrzésének, kontrolljának nincs más valódi garanciája, csak ez. Az ellenzék általában nem rendelkezik elegendő közjogi lehetőséggel, ráadásul nem ritkán maga is érintett korrupciós ügyekben, amelyeknek feltárásában ilyen módon ellenérdekelt. Azt, hogy milyen eszközökkel szabad hozzáférni a keresett információhoz, legvégső soron a társadalom dönti el. A jog és az etika büntetlenséget biztosít az újságírónak tiltott eszközök használata esetén, ha az információ nyilvánosságra kerülését nyomós közérdek indokolja, és ha az egyéb módon nem lenne megszerezhető. Azt is engedi az etika, hogy más által törvénytelenül megszerzett információt a médium közöljön. Mindemellett a magánéletet védő határokat indokolatlanul átlépni nem szabad. Azt gondolhatja az olvasó, hogy ezek a megállapítások olyan általánosak, hogy ez alapján aligha lehet eldönteni, mi etikus és mi nem az. És ebben az olvasónak valójában igaza is van. Tulajdonképpen minden konkrét eset egyedi, minden esetben egyénileg kell megvizsgálni, átlépte-e az újságíró az információszerzés korlátainak még elfogadható határát, vagy sem. Amikor egy megvesztegetett politikus kenőpénzt vesz át, természetesen akarata ellenére lefilmezhető. Ám még ennek a politikusnak a lebuktatása céljából sem faggathatjuk ki az iskolás gyerekét az utcán. Tény ugyanakkor, hogy a média számára a nyilvánosság az elsődleges, akár az állam-, akár a magánérdek rovására is.