Az analitikai radionuklid keletkezhet akkor is, amikor az érdeklődéssel kísért elemtől 1 vagy 2 protonszámmal eltérő elem megfelelő tömegszámú izotópja aktiválódik, majd p- vagy α-részecske kibocsátása „többlet” analitikai nuklidot és „látszólagos” elemi tömeget eredményez. E folyamat hatáskeresztmetszete a hasadási neutronokra jelentős nagyságú. Példának okáért a Cr meghatározása termikus reaktorban történő besugárzáskor az 50Cr (n, γ) 51Cr magreakción alapul, amelyet jelentősen zavar az 54Fe (n, α) 51Cr reakció. További, jól ismert és szignifikáns interferenciát okozó eset a Na (24Na) meghatározását zavaró 24Mg (n, p) 24Na és 27Al (n, α) 24Na reakciók, az Al (28A1) mérését zavaró 28Si (n, p) 28Al és 31P (n, α) 28Al reakciók, illetve a Fe (59Fe) meghatározását zavaró 59Co (n, p) 59Fe reakció [106]. Az interferencia egyik megoldása az lehet, hogy a mintát elvileg annyiszor aktiváljuk különböző neutronterű besugárzó helyen, ahány zavaró reakció hatását kívánjuk korrigálni. A besugárzásokra felírt (10.14) számú alapösszefüggésből (pl. relatív standardizációt követve) összetevődő lineáris egyenletrendszer megoldásával kapjuk az ismeretlen tömegeket. A besugárzásokat úgy tervezzük meg, hogy az egyes magreakciók valószínűsége besugárzásonként minél nagyobb legyen a többihez képest: kitűnően termalizált csatornában vagy Cd-borításban végzett aktiválással, esetleg gyorscsatornában. Ha az analitikai elemre, illetve interferáló elemre vonatkozó specifikus számlálási sebesség (Ip, spec) és tömeg (m) mennyiségeket anal, illetve int indexszel jelöljük, valamint a minta háttérlevonás után kapott számlálási sebessége Ispec = Np/tM/(SDC)/m, akkor csupasz és Cd-tokban végzett, ún. kettős besugárzáskor a következő egyenletrendszert kapjuk (lásd a 10.4.2. fejezetet):