Salamon Konrád (szerk.)

Világtörténet


Egy katonaállam, az Oszmán Birodalom működése

Az Oszmán Birodalom ideológiája szerint a világ két részre oszlik: az egyik az iszlám világa, a másik a harc földje, melyet meg kell hódítani, s ott az iszlám rendszert be kell vezetni. Ez azt jelentette, hogy az egész meghódított föld a szultán (azaz az állam) tulajdona lett. A lovas katonai szolgálat fejében egyesek időlegesen birtokokat kaptak, ezek azonban nem voltak örökölhetők. A szultán bármikor elvehette az adományozottól, és más birtokot juttathatott neki a birodalom más pontján. Ez a tímár birtok. A szpáhik, a lovas katonák elsősorban harcoltak, birtokaikkal nem sokat törődhettek. A parasztok szabadon gazdálkodhattak, csak pénzzel és egyéb szolgáltatással tartoztak az államnak és uruknak.

Világtörténet

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

Nyomtatott megjelenés éve: 2006

ISBN: 978 963 059 693 0

A kötet célja, hogy a történettudomány jelenlegi eredményeinek alapján egy kötetben foglalja össze az emberiség történetét a kezdetektől a XX. század végéig. A szerzők e hatalmas anyagot úgy próbálták tömöríteni, hogy az egyetemes történet minden fontos eseményével megismerkedhessenek az olvasók. Elsősorban a politikatörténet bemutatására törekedetek, mert ebből vonható le a legtöbb tanulság, de az egyes fejezetek bevezetőiben áttekintést adnak az adott korszak tudományáról, művészetéről, gazdaságáról, és az akkor élt emberek életmódjáról is. Részletes tartalomjegyzék, a név- és földrajzi mutató, valamint kronológia segíti az olvasót az eligazodásban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/salamon-vilagtortenet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave