Kétségtelen tény és a munkáltató elvitathatatlan joga és kötelezettsége a munka megszervezése, mindazon folyamatok felügyelete és kialakítása, amely a munkavállalók tevékenységét érinti. Ez magába foglalja a munkarend kialakítását, amit az Mt. 96. § (1) bekezdése alapján az Mt. a munkáltató feladatai között határoz meg. A munkaidő beosztása (a kötetlen munkarendben foglalkoztatottakat kivéve) komoly felelősséget ró a munkáltatóra, hiszen ezen az eszközön keresztül tudja befolyásolni, illetőleg meghatározni azt, hogy ki mikor végezzen munkát, esetlegesen mikor álljon rendelkezésre, készenlét vagy ügyelet formájában. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a munkaidő-beosztás szabályainak kialakítása során a munkáltatónak a korábban már említett fogalomrendszer szerinti gondoskodó munkáltatóként kell eljárnia, azaz a munka kialakítása és meghatározása során egyrészt figyelemmel kell lennie az általános magatartási követelményekben rögzített méltányos mérlegelés, együttműködési kötelezettség stb. elvárásaira, emellett pedig meg kell felelnie az Mt., illetőleg más jogszabályok munkavégzésre irányuló elvárásainak is.1 Ezek közül kiemelést érdemel a munkaidő és pihenőidő, illetőleg a szabadságok kiadásának esetköre, mely során a munkáltató nemcsak azt köteles biztosítani, hogy a munkáltató munkát tudjon végezni (ezáltal a foglalkoztatási kötelezettségét teljesítse a munkáltató), hanem a munkavállaló pihenéshez való jogát is, azaz ki kell alakítania és meg kell szerveznie mindazokat a folyamatokat és garanciális pontokat, amelyek eredményeképpen a munkavállalók a rendes szabadságukat fel tudják használni.2 Ezzel összefüggésben kiemelendő az Európai Parlament és a Tanács 2019/1158 irányelve (2019. június 20.) a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról és a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, amely a munka és magánélet közötti egyensúly kialakításának alapvető követelményeiről rendelkezik. Már az elnevezésből is láthatjuk, hogy ezen jogforrás alapvető célja és rendeltetése, hogy megteremtse és biztosítsa a munkavállalók számára azt a jogi környezetet, ahol a magánéletük fontosabb aspektusai, elsősorban a család és a munka közötti egyensúly és a férfi, női munkavállalók közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenségek fókuszba kerülnek. Az irányelv kifejezett célja tehát az, hogy a nemi alapú esélyegyenlőség magasabb fokú garantálásával egy magasabb fokú, magasabb szintű munkajogi és társadalmi biztonságot érjen el, és lehetővé tegye azt, hogy a munkavállalók a munkavégzés mellett a magánéletüket, családi kapcsolataikat is kellő mélységben meg tudják élni.3