Pál Lajos, Petrovics Zoltán (szerk.)

Visegrád 18.0

A XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai


Összegzés, avagy szükséges lenne-e jogalkotás útján egyértelműen rendezni egyes jogértelmezési kérdéseket?

A gyakorlati példákból levonható az a tapasztalat, hogy a jogértelmezési bizonytalanságot – már amennyiben az adott eset vonatkozásában érintett felek, akár a munkáltatói, akár a munkavállalói érdekképviseleti részről eljutnak egyáltalán ezen felismerésig – az okozza, hogy az Mt. 282. §-át kizárólag a munkáltató személyében bekövetkező változás esetében kell és lehet alkalmazni. Ennek megfelelően a hatályos szabályozás szerint csak az Mt. 36. §-a szerinti, tehát jogügyleten alapuló jogutódlás (a korábbi terminológia szerinti a különös munkajogi jogutódlás) esetében találunk egyértelmű és kétséget kizáróan alkalmazandó munkajogi szabályokat. Dogmatikailag ugyan indokolható volt, hogy a nem jogügyleten, hanem tipikusan jogszabály rendelkezése által, a törvény erejénél fogva bekövetkező általános és teljes jogutódlás esetében elvileg tulajdonképpen, de főként általánosságban akár nincs azonosítható szabályozási szükséglet. Ennek alapja nyilvánvalóan az volt, hogy egy jogszabályon alapuló, teljes körű jogutódlás, azaz egyesülés esetében – legyen szó összeolvadásról vagy beolvadásról – az általános jogutód minden tekintetben, így a korábbi kollektív szerződéses megállapodások vonatkozásában is a jogelőd(ök) pozíciójába kerül az egyesülés megvalósulása által. Ennek megfelelően terhelni fogják a korábbi beolvadó vagy összeolvadó társaságok ebből fakadó kötelezettségei, illetve jogosult lesz ezen megszűnő társaságok jogainak gyakorlására is a jogutódlást követően.

Visegrád 18.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 999 3

A XVIII. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadások szerkesztett, írásos változatát tartalmazó konferenciakötetet haszonnal olvashatják, akik esetleg nem tudtak részt venni a konferencián.

A tanulmánykötetben munkajogi területen dolgozó előadók gondolatait ismerhetik meg, a kiadvány 14 tudományos értékű tanulmányt tartalmaz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pal-petrovics-visegrad18-mmk//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave