A rendes felmondás indoka a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása folytán bekövetkezett alperesi jogkörelvonásra tekintettel a felperes munkakörének megszűnése volt. A másodfokon pernyertes alperes a felmondásban létszámcsökkentésre, átszervezésre nem utalt. Ezért helytállónak tartotta a Kúria a felperes felülvizsgálati érvelését, miszerint a perben csak az volt vizsgálható, hogy a felperes által ellátott munkakör megszűnt-e. Jogszerűen az alperes intézkedése megalapozottságát, jogszerűségét olyan okokra hivatkozással, melyeket a felmondásban nem közölt, a perben nem állíthatta. A Kúria álláspontja szerint a perben a közölt felmondási indokra tekintettel azt kellett vizsgálni, hogy a munkavállaló korábbi munkakörének csupán az elnevezése vagy a tartalma is változott-e. Ugyanis, ha a régi és az új munkakör közötti átfedés olyan mértékű, hogy azok egymásnak megfelelnek, a munkakör megszüntetéséről nem lehet szó.1 Mivel a megváltozott munkakörben a feladatok nagyobb részt változatlanul maradtak, így a Kúria azt a következtetést vonta le, hogy a felperes munkaköre nem szűnt meg, abból ugyanis, hogy kevesebb lett a munkaköri feladat, ez nem következik. A kevesebb munkaköri feladatot kevesebb munkavállalóval láttatja el a munkáltató, ez azonban – a Kúria hivatkozott részítélete szerint – átszervezést, létszámcsökkentést jelent, nem pedig a felmondásban közölt munkakörmegszűnést. Mivel a létszámleépítés a felmondásban nem került megjelölésre, a Kúria nem tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy a létszámleépítés ténylegesen megvalósult (a munkavállalót a munkáltató nem pótolta). A felmondásban közölt ok valóságát tehát a Kúria álláspontja szerint az alperes nem bizonyította. A Kúria végkövetkeztetése, hogy a felmondás az indoka, valótlansága miatt jogellenes.