Békés Balázs, Halász Zsolt, Szabó Ildikó, Varga Erzsébet

A jövedelem- és vagyoni típusú adók


Összegzés

A multinacionális vállalatok adóalapjuk „eltüntetéshez”, illetve nyereségük átcsoportosításához olyan tipikus eszközöket használnak, mint az ellenőrzött külföldi társaságok (EKT-k), a tőkekivonás, vagy éppen az alultőkésítés. Az ATAD irányelv bevezetését megelőzően jellemzően minden tagállam maga határozta meg azokat a szabályokat, amelyekkel vissza kívánta szorítani az adókikerülő adózói magatartásokat. Ez ahhoz vezetett, hogy főként azokba az országokba csoportosult át az adótervezésben érdekelt tőke, amely országokban a szabályozás megengedőbb volt. Azonban az ATAD irányelv hatálybalépésével ez a korszak lezárult, mivel az Unió belső piacán egy egységes követelményrendszert hozott létre azzal, hogy irányelvi szinten meghatározta azokat a minimumkövetelményeket, amelyek minden tagállamra irányadók. Ennek következményeként az Unión belül, függetlenül attól, melyik tagállamba csoportosítja át nyereségét az adott multinacionális vállalat, ugyanolyan szempontok alapján kerül értékelésre a felállított struktúra, ami azt eredményezi, hogy a vállalatoknak ugyanolyan jogkövetkezményekkel kell számolniuk például Németországban, mint Romániában. Az Unió tehát irányelvi szinten teszi kötelezővé minden tagállam számára, hogy az adókikerüléshez használt módszerek az összes tagállamban hasonló következményeket vonjanak maguk után. Ezzel az Unió célja, hogy a tagállamok között megvalósuljon a versenysemlegesség, valamint az, hogy generálisan lehetetlenüljön el az Unión belül valamennyi adókikerülési módszer használata. Az államok közötti adóversenyt és az alacsonyabb társaságiadó-kulcsú államba való mesterséges jövedelemátcsoportosítást igyekszik megtörni a BEPS 2.0 alatt bevezetésre kerülő globális minimumadó is.

A jövedelem- és vagyoni típusú adók

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

Nyomtatott megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 032 5

Az Olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat harmadik kötetét tartja a kezében, amely bemutatja a jövedelem és vagyonadóztatás hazai rendszerét a társasági adó, a személyi jövedelemadó, a kisvállalkozások adói, a társadalombiztosítási befizetések, a vagyont terhelő adó és illetékek tekintetében, továbbá kitér a vonatkozó nemzetközi adózási kérdésekre és a kapcsolódó EU-szabályozás áttekintésére is. A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár két évtizedes tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és elérkezettnek látták az időt, hogy oktatási és gyakorlati tapasztalataiknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. A pénzügyi jog oktatása során általános tapasztalat, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem célszerű az egyes témakörök minden egyes részelemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a pénzügyi jog keretében oktatott három nagy témakör – az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás – alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba, és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelynek részleteiben gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja ennek megfelelően a jövedelem és vagyonadózás rendszerének, alapfogalmainak, uniós, nemzetközi és hazai szabályozási összefüggéseinek áttekintése a jogtudományi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve a tárgyalt témakörök egyes elemeinek működését és belső összefüggéseit szeretnék megismertetni az olvasókkal. A kötet elsődlegesen egyetemi oktatási felhasználási céllal készült, amelyben a szerzők a hazai szabályozás bemutatása mellett hangsúlyosan kitértek a téma szempontjából különösen fontos nemzetközi adózási és európai uniós szabályozási elemekre is. A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként forgatható, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően is adójoggal kívánnak foglalkozni, akár adóhatósági, akár más jogalkalmazói területen.

Hivatkozás: https://mersz.hu/a-jovedelem-es-vagyoni-tipusu-adok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave