Halász Zsolt, Klicsu László

Költségvetési jog


A szabályozás tárgya

A költségvetési szabályozás számos területet foglal magában, többek között a költségvetéssel kapcsolatos eljárási kérdéseket, így a költségvetés megalkotását, végrehajtását, a végrehajtás ellenőrzését, valamint esetenként a kiadások és bevételek meghatározását is. A bevételek és kiadások meghatározása azért nem szükségszerű, mert míg egy kisebb szervezet vagy intézmény költségvetése esetén egyszerű egyetlen szabályozásban (pl. egy státusz jogszabályban vagy alapító okiratban) meghatározni azt, hogy milyen bevételei vagy kiadásai lehetnek, addig egy állam esetében ezeket a kérdéseket lehetetlen egyetlen jogszabályban rendezni. Egy állam esetén a bevételeket döntő mértékben adók képezik, amelyek szabályozása külön törvényekben történik. A kiadások (különösen a támogatások) rendszere pedig annyira összetett, hogy esetükben fel sem merül az egységes szabályozás lehetősége.

Költségvetési jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 594 206 0

A pénzügyi jog egyetemi szintű oktatása hagyományosan három nagy témakört fog át: az adójogot,a költségvetési jogot, valamint a pénzügyi és befektetési intézményrendszer szabályozásának témakörét. Az olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat negyedik, a magyar és európai uniós költségvetési szabályozást bemutató, feldolgozó kötetét tartja a kezében.

Az egyetemi szintű oktatásban elsőként arra kell a pénzügyi jog oktatóinak törekedni, hogy eme rendkívül széles és szerteágazó, egymástól sok tekintetben elkülönülő, de mégis legalább ugyanannyi ágon egymáshoz kapcsolódó szabályrendszerbe alapos betekintést nyújtson a hallgatóknak.

A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár negyedszázados tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és 2021-ben elérkezettnek látták az időt, hogy az oktatást e tapasztalatoknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. Általános tapasztalatuk, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges oktatási megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem lehetséges és nem is célszerű az egyes résztémakörök minden egyes elemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a három nagy pénzügyi jogi témakör, az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba, és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelyeknek részleteiben, gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni.

Jelen kötet célja a hazai és EU-s költségvetési szabályozás áttekintése, feldolgozása a jogi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem sokkal inkább egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve, a költségvetési jog egyes elemeinek működését és összefüggéseit szeretnék megismertetni a hallgatókkal, olvasókkal.

A kötet elsődlegesen, de nem kizárólagosan egyetemi tankönyvként való felhasználási céllal készült, amelyben a szerzők elsőként a költségvetési jog rendszerét és alapfogalmait részletezik, majd feldolgozzák a hazai költségvetési szabályrendszert és az EU költségvetési szabályrendszerét is.

A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként szolgálhat, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően, vagy attól függetlenül szeretnének elmélyedni a költségvetési szabályozás rendszerében.

Hivatkozás: https://mersz.hu/halasz-klicsu-koltsegvetesi-jog//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave