Pál Lajos, Petrovics Zoltán (szerk.)

Visegrád 19.0

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai


A perfelvételi nyilatkozatok előterjesztésének és módosításának keretei, korlátai

Először is fontos tisztázni, hogy mely perfelvételi nyilatkozatok újonnan történő előadása, módosítása számít a Pp. szerint keresetváltoztatásnak, és melyeké nem. A Pp. a perfelvételi nyilatkozatok négy típusát ismeri – némileg leegyszerűsítve, sematizálva a Pp. 183. § (1) bekezdésében foglalt definíciót – a tényekre, a jogalapra, a kérelemre (ellenkérelemre), valamint a bizonyítékokra vonatkozókat. A keresetváltoztatás definícióját – melyhez értelemszerűen igazodik az ellenkérelem-változtatás definíciója – az értelmező rendelkezések között találjuk, mely elárulja, hogy keresetváltoztatásnak a jogállítást, valamint a kérelmet illető egyes módosítások minősülnek.1 Ha tehát a felperes új jogállításokat ad elő (például már nemcsak a felmondás valótlanságát, okszerűtlenségét állítja, hanem joggal való visszaélésre is hivatkozik), vagy kereseti kérelmét felemeli, akkor a Pp. 185. §-a szerinti követelményeknek megfelelően keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatot kell előterjesztenie.

Visegrád 19.0

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 111 7

A XIX. Magyar Munkajogi Konferencián elhangzott előadások szerkesztett, írásos változatát tartalmazó konferenciakötetet haszonnal olvashatják, akik esetleg nem tudtak részt venni a konferencián.

A tanulmánykötetben munkajogi területen dolgozó előadók gondolatait ismerhetik meg, a kiadvány 17 tudományos értékű tanulmányt tartalmaz.

Hivatkozás: https://mersz.hu/visegrad-190//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave