A magyar közszféra kollektív autonómiájának megértéséhez szükséges „dióhéjban” rávilágítani a közszféra foglalkoztatási struktúrájára. Rögzítendő, hogy államonként eltérő felfogásokat találhatunk a tekintetben, hogy milyen keretek között szabályozzák a közszféra munkavállalóinak a jogviszonyát. A közszolgálati rendszereknek létezik tágabb és szűkebb megfogalmazása is. Leegyszerűsítve: a szűkebb értelemben vett közszolgálat a köztisztviselői jogviszonyt, pontosabban azon jogviszonyokat takarja, amelyben a tisztviselő állami feladatok egy jól körülhatárolható csoportját közvetíti a társadalom felé, a közhatalom gyakorlásával összekapcsolt, a törvényhozásnak alárendelt olyan tevékenység útján, amely a tartalmát illetően különleges szabályozást igényel.1 A tágabb értelemben vett közszolgálatba beleértendők mindazok, akik a köz számára az állam nevében látnak el közfeladatokat, azaz a közalkalmazottak és a köztulajdonban foglalkoztatott munkavállalók is, akik tekintetében részben eltérő szakszervezeti jogosultságok biztosítottak.2 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) általános háttértörvénye a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a Kjt. hatálya alatt működő szakszervezeteket – elméletben legalábbis – megilletik a verseny- és nonprofit szférában működő szakszervezeteket érintő jogosultságok (a Kjt. hatálya alól a közelmúltban Mt. hatálya alá kerül, állami fenntartású munkáltatókról nem is beszélve).3 A Kjt. egyes, közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó feltételek kollektív szerződésben történő rendezését akként teszi lehetővé, hogy a kollektív szerződés nem lehet jogszabállyal ellentétes. Ez további törvényi rendelkezés hiányában azt jelenti, hogy kollektív szerződés kizárólag a Kjt. szabályozási felhatalmazása alapján rendelkezhet a közalkalmazotti jogviszony egyes kérdéseiről.4 A tanulmány által vizsgált kérdés szempontjából nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Kjt. hatálya a közelmúltban lezajlott jogszabály-változásokra tekintettel egyre csak „szűkül”, vegyük például a kulturális szférában, a szakképzésben vagy az egészségügyi szolgálati jogviszonyt illetően végbement, foglalkoztatást érintő jogalkotási folyamatokat. A köztulajdonban álló munkáltatónál foglalkoztatott munkáltatók5 tekintetében az Mt. eleve korlátozásokat tartalmaz, hiszen egyes lényeges kérdésekben – így például a felmondási idő és a végkielégítés mértékét illetően,6 vagy az Mt. teljes kollektív munkajogot érintő XIX–XXI. fejezeteit érintően – a kollektív szerződések számára nem biztosított az eltérés lehetősége.7 Külön említést érdemelnek az egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalók is, akik esetében kollektív szerződés kötését az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) kifejezetten is kizárja.8