Az ítélkezési gyakorlat áttekintése után az első és legsarkalatosabb problémaként az tűnik ki, hogy az ügyekben nem történik meg annak beazonosítása, hogy a véleménynyilvánítás korlátozásának mely esetköre áll fenn: az alapeset, a másik Egyezményben biztosított joggal való ütközés, a visszaélés-bejelentőkre, az újságírókra vagy a szakszervezeti képviselőkre vonatkozó speciális védelem. A tanulmány elején már kiemelésre került problémaként, hogy az egyes ügytípusokban eltérően alakulnak a vizsgálati szempontok és azok hangsúlyai. Amennyiben a jogvita valamely elemében megjelenik az a mozzanat, hogy a munkavállaló, vagy volt munkavállaló a munkaviszony keretében tudomására jutott bizalmas, közérdekű információkat – értve ezalatt a megalapozott gyanút is – közöl a munkáltató számára elfogadhatatlannak tartott módon – legyen szervezeten belüli vagy külső megnyilatkozás –, meg kell szólalnia a vészcsengőnek, hogy az adott ügyet a visszaélés-bejelentésekre irányadó sajátos szempontok alapján kell vizsgálni. Ugyanakkor önmagában az, hogy a bíróság érzékeli a speciális vizsgálat szükségességét, még nem elégséges. A visszaélés-bejelentésre jellemző egyedi mérlegelési szempontok jogvitába történő bevezetéséhez az is szükséges, hogy a felek hivatkozásaiban megjelenjen ez a kérdéskör minimálisan a véleménynyilvánítás szabadságának felemlegetése formájában.