Fézer Tamás (szerk.)

A kártérítési jog magyarázata


11. Cím: Az egészségügyi szolgáltató dokumentációs kötelezettsége

A dokumentációs kötelezettségről az Eütv. 136. §-a rendelkezik, amely szerint a beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos adatokat az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. Az egészségügyi dokumentációt úgy kell vezetni, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát. Az egészségügyi szolgáltató eme kötelezettsége, és a tartalmi követelmény mellett ez a rendelkezés részletesen is felsorolja azoknak az orvosi iratoknak a körét, amelyeket a zárójelentés elkészítéséig – ezt eleve ki kell adni – az ellátás során vezetni, illetőleg készíteni kell.

A kártérítési jog magyarázata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 824 8

E tankönyv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának alapképzésében oktatott, Anyagismeret című tantárgyak ismeretanyagát tartalmazza. A tankönyv az anyagtudomány néhány alapvető fejezetét, egyes technológiai ismereteket továbbá a mérnöki gyakorlat számára fontos anyagismereti kérdéseket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fezer-a-karteritesi-jog-magyarazata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave