Fézer Tamás (szerk.)

A kártérítési jog magyarázata


Előszó

A kártérítés a polgári jogi szankciók sorában fontos szerepet tölt be. A vagyoni és személyi viszonyokban egyaránt idealizált egyensúlyt kiindulópontnak tekintő magánjog a megbomlott viszonyok helyreállításának egyik formájaként nevesíti a kártérítés intézményét. A kártérítési jog ebből következően régóta ismert és alkalmazott jogkövetkezménye a jogsértő magatartásnak. A rendszer első ránézésre objektív, hiszen a helyreállító, reparáló funkciót helyezi előtérbe. A polgári jogi felelősség eseteinek többségében azonban a szubjektív felelősségi alakzat dominál, mely a helyreállító funkció megtartása mellett teret enged a jogsértő szubjektumát vizsgáló felfogásnak is. A kártérítési felelősséghez társuló szankció azonban minden esetben vagyoni. A polgári jogi felelősség egyéb eseteiben léteznek nem vagyoni szankciók is (például a személyhez fűződő jogok megsértésének esetére rendelt objektív jogvédelmi eszközök), de a kártérítés kizárólag vagyoni jellegű hátrány okozására törekszik.

A kártérítési jog magyarázata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2010

ISBN: 978 963 295 824 8

E tankönyv a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának alapképzésében oktatott, Anyagismeret című tantárgyak ismeretanyagát tartalmazza. A tankönyv az anyagtudomány néhány alapvető fejezetét, egyes technológiai ismereteket továbbá a mérnöki gyakorlat számára fontos anyagismereti kérdéseket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fezer-a-karteritesi-jog-magyarazata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave