A szocialista államhatalom egységének államszervezési alapelve meghatározó jelentőséggel bírt a kormányzati szervek – így a kormány és a legfelsőbb népképviseleti szervek, illetőleg az ún. kollektív államfői testületek – egymás közötti kapcsolatát, felelősségét illetően. E viszony legfontosabb jellemzője a kormány (formális) alárendeltsége, legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szervtől való függősége volt. Ez többek között abban a működési mechanizmusban fejeződött ki, hogy a kormány a legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szerv általános irányítása mellett végezte tevékenységét, így tulajdonképpen annak végrehajtó-rendelkező szerveként funkcionált (az alkotmányok szerint legalábbis).261 Ennek az alkotmányos szabályozásban megvalósult leképezését pedig az jelentette, hogy a legfelsőbb államhatalmi-népképviseleti szervek választották a végrehajtó hatalom legfelsőbb szervét és hívhatták vissza a kormányt, vagy annak tagjait, ha működésük „nem volt megfelelő”. A függőségi viszony ugyanakkor (elvileg) meghatározott felelősséget is feltételezett, amely a kormány testületi működéséből adódóan elsősorban kollektív jellegű volt, azonban a tagok egyéni felelősséggel is tartoztak a legfelsőbb hatalmi szervnek (ténylegesen a pártnak).