A hard law-t, azaz az állam által alkotott jogot éppen az különbözteti meg a soft law-tól, hogy mindkettő valamilyen norma ugyan, de az utóbbiban nincs benne a hatalmi elem, azaz az állami hatalmat képviselő szervek által a vonatkozó szabályok, előírások betartása semmilyen módon nem kényszeríthető ki, ezek be nem tartása esetén pedig részükről szankcionálásra sincs lehetőség. Azaz az erkölcsi normák jog által nem szabályozott csoportjához hasonlatosan a normák követése valamilyen más megfontolás, meggyőződés, világnézet, érdek stb. alapján történik. Ez korántsem azt jelenti, hogy a piac ezeknek a szabályoknak a betartását önkéntes alapra helyezi. A befolyásos vevői társulások, nagy multinacionális vállalatok, ipari lobbik stb. gyakorlatilag ugyanolyan kényszerítő erővel bírhatják rá beszállítóikat, tagjaikat, leendő partnereiket a kívánt magatartásra, mint ahogy az állami hatalom teszi azt a jogalkotással. Másképpen fogalmazva, ha egy vállalat a piacon akar maradni, sokszor nincs más lehetősége, minthogy megfeleljen a vele kapcsolatban álló és rá hatást gyakoroló piaci szereplők előírásainak. Ezek tartalmukat tekintve olykor csak a jogszabályok szerinti működésre vonatkozó elvárások egy részére korlátozódnak (például a klasszikus pénzügyi compliance), sok esetben viszont – továbblépve a hard law keretein – megfogalmazhatnak olyan soft előírásokat is, mint a társadalmi felelősségvállalás, a környezet védelme, a munkavállalók méltányos javadalmazása, motivációs rendszerek működtetése, folyamatos oktatások, továbbképzések biztosítása, vagy éppen a táppénzes állomány meghatározott szintre való csökkentése. Hangsúlyozni szükséges, hogy ezeknek a piaci erőknek igen gyakran meg is van az eszközük arra, hogy az általuk meghatározott normákat – komoly szankciók vagy konzekvenciák kockázata mellett (megrendelések visszaesése, szerződések felmondása, bizonyos piaci körökből történő teljes kizárás, eladási árak negatív irányba történő befolyásolása stb.) – betartassák a náluk gyengébb helyzetben lévő piaci szereplőkkel. Itt jegyezzük meg, hogy az e kötetben tárgyalt puha normák jellegüket tekintve nagyban különböznek olyan más puha normáktól, mint a társadalmi előírások (például az erkölcs) vagy a jogi kötelezőerővel nem bíró jogi szabályozások (például nemzetközi jogi irányelvek). Az eltérés elsősorban abban a tekintetben jelentős, hogy az utóbbiak kikényszeríthetősége jelentősen korlátozott, és e normák be nem tartása inkább csak olyan konzekvenciákat vonhat maga után, mint a megszégyenülés vagy a kevésbé előnyös megítélés.