Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához


Az előárverezési jog gyakorlása

Az előárverezésre jogosultat az árverésen az árverező jogállása illeti meg, amennyiben igazolja, hogy a dologra nézve a részére törvény elővásárlási jogot biztosít és teljesíti a Vht. árverezőkre vonatkozó feltételeit. Amennyiben az előárverezésre jogosult ezen jogát érvényesíteni szeretné, úgy köteles az árverezőkre vonatkozó (általános) követelményeket is teljesíteni. Erre tekintettel az előárverezésre jogosult személynek is regisztrálnia kell a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar által működtetett EÁR-be, az árverési előleget meg kell fizetnie, továbbá az adott árverésen kérnie kell a felhasználónevének aktiválását, továbbá érvényes vételi ajánlatot kell tennie. Az előárverezésre jogosult az árverésen árverezőként is részt vehet, tehát ha nem vesz részt más árverező az árverésen, akkor árverezőként tehet vételi ajánlatot. Az előárverezésre jogosult árverező a vételi ajánlat vonatkozásában az árverés (és annak esetleges meghosszabbítását követő) befejezéséig a legmagasabb összegű, érvényes vételi ajánlattal megegyező összegű vételi ajánlat tételével gyakorolhatja előárverezési jogát. Amennyiben az előárverezésre jogosult a végrehajtóhoz intézett nyilatkozatában a vételi ajánlat tartalmát magáévá tette és az árverés befejezéséig nem érkezett magasabb, érvényes vételi ajánlat, akkor az előárverezésre jogosultat a legtöbbet felajánló árverező jogállása illeti meg. Amennyiben törvény eltérően nem rendelkezik, az előárverezési jog átszáll a jogutódra. Az előárverezési jog átruházása semmis. Az elővásárlási jog bírósági végrehajtás során az előárverezési jog alkalmazási körén kívül nem gyakorolható. Tehát a törvényen alapuló elővásárlási jog jogosultjai a dolog kényszerértékesítése (árverése) során kizárólag az árverésen (előárverezési joggal részt vevő árverezőként) érvényesíthetik előárverezési jogukat. Az EÁR úgy került kialakításra, hogy a licitnapló lezárását követően nem biztosítja a vételi ajánlat és az előárverezési jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozat megtételének lehetőségét.

Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása.

A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás).

A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is.

A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/wopera-gyovai-kezikonyv-a-birosagi-vegrehajtas-foganatositasahoz//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave