Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


A fogyasztóvédelmi joghatóság

637  A közigazgatási és a polgári jog határán található fogyasztóvédelmi szabályok terén is nagy jelentősége van annak, hogy melyik állam joga alkalmazandó és melyik állam bíróságai járhatnak el. Míg azonban az adójog területén az állam azért megy a polgárai után, hogy megadóztassa őket, addig a fogyasztóvédelmi joghatósági szabályok célja az állampolgár mint fogyasztó védelme. Az online kereskedelem elterjedése kapcsán például felmerül a kérdés, hogy ha egy magyar fogyasztó egy másik államban székhellyel rendelkező vállalkozástól rendel meg egy könyvet vagy egy számítógépet, akkor melyik ország bírósága rendelkezik joghatósággal, illetve melyik állam jogát kell alkalmazni a jogvita eldöntése során. Amennyiben a fogyasztónak külföldi bíróság előtt kellene jogait érvényesítenie, akkor az esetek nagy részében jogvédelem nélkül maradna, hiszen a fogyasztói cikkek teljes értéke sem éri el a külföldi jogérvényesítés költségeit. Éppen ezért a kereskedőknek elemi érdekük, hogy ne a fogyasztó államában kelljen pereskedniük, hiszen ha a jogvitát saját államukba viszik, oda a külföldi fogyasztók nagy része nem jut el. A nemzetközi jogi szabályok nem korlátozzák a kereskedőket abban, hogy általános szerződési feltételeikbe olyan joghatósági rendelkezéseket foglaljanak, amelyekkel „hazaviszik” a jogvitát és ezzel megakadályozzák a fogyasztó jogérvényesítését. Az uniós fogyasztóvédelmi szabályok alapján, függetlenül attól, hogy a kereskedő ÁSZF-je mit tartalmaz, a fogyasztó államában a kereskedő perelhető.348

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave