Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


E)  A politikai kultúra közvetítése

113  A nemzetközi jog az államok közötti érintkezésben a politikai kultúra közvetítésének sajátos eszköze. A nemzetközi jogi normarendszer ugyanis a nemzetközi közösség elvárásait közvetíti a fennálló államokban hatalomra került új kormányzatok és az újonnan létrejött államok kormányzatai számára. Ezek folyamatosan érzékelik a döntéseikkel, politikájukkal kapcsolatos pozitív vagy negatív nemzetközi reakciókat, és az esetek többségében ezeknek megfelelően igyekeznek eljárni. A reakciók azt jelzik ugyanis az érintett kormányoknak, hogy normakövető magatartásuk elismerésben, az ellenkezője viszont elutasításban fog részesülni, gyakorta nagyon is figyelembe veendő materiális következményekkel. Így aztán az érintett kormányzatok többsége előbb-utóbb elsajátítja a nemzetközi érintkezés legfontosabb szabályait, és azok szerint jár el. Ezt a jelenséget már idézett művében Wesley L. Gould és Michael Barkun nemzetközi szocializációs folyamatnak nevezte, amely különösen látványosan játszódott le a korábbi gyarmatok területén alakult fiatal államokban.36 Ugyanerre utalva a finn Martti Koskenniemi úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi jog nem más, mint „az államok nemes civilizátora” (gentle civilizer of nations).37

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave