1452  A nemzetközi büntetőjognak a repressziót középpontba helyező megközelítése önmagában nem képes kezelni a posztkonfliktusos helyzeteket. Jóllehet a nemzetközi büntetőjog céljai között szerepel a tényfeltárás, az elkövetett bűncselekmények hivatalos elismerésének biztosítása és az áldozati részvétel biztosítása, a büntetőeljárás során ezek a tényezők óhatatlanul háttérbe szorulnak. A büntetőbíráskodás mellett ezért fontos az tényfeltáró és békéltető bizottságok (truth and reconciliation commissions) felállítása. Ezeknek a bizottságoknak a feladata az események hiteles feltárása, dokumentálása, és egyúttal az elkövető szembesítése az áldozattal. Ideális esetben az eljárás során az elkövető megbánja az általa elkövetett bűncselekményeket, azokról részletes beismerő vallomást tesz, és az áldozat kompenzációban részesül. A bizottság munkájában való részvétellel az elkövető ugyanakkor amnesztiában részesülhet. Egyes megfigyelők szerint ezek a társadalmi megbékélés hasznos eszközei, ám ha az igazságtételi és békéltető bizottság előtti megjelenés kiváltja a büntetőeljárás lefolytatását, az nehezen egyeztethető össze a Nemzetközi Büntetőbíróság által előírt pönalizációs kötelezettséggel. Ennek ellenére tényfeltáró és békéltető bizottságot az elmúlt 20 évben több mint 30 országban hoztak létre. Az intézmény prototípusának a dél-afrikai bizottság számít, amelyet 1995-ben állítottak fel Desmond Tutu érsek vezetésével. Ez a bizottság az 1960 és 1994 között, az apartheid-rezsim időszakában elkövetett súlyos emberi jogi jogsértéseket vizsgálta, és célja a jogsértések feltárása, az áldozatok kárpótlásának biztosítása, illetve amnesztiakérelmek elbírálása volt. A bizottság 2001-ben fejezte be működését, 7116 ügyet vizsgált, 21 000 áldozat vallomását vette fel, és 1167 főnek adott amnesztiát.845