1621  A nemzetközi szokásjog számos, a külföldiek tulajdonát védő szabályt tartalmaz. E szabályok kialakulásának első szakasza a világgazdasági fejlődéshez, a világgazdasági globalizáció első nagy hullámához, az első világháborút megelőző időszakhoz köthető. Ebben az időszakban a fejlődő, elsősorban latin-amerikai államok azt igyekeztek elérni, hogy gazdasági érdekeltségeik védelmét a fejlettebb államok a katonai erő alkalmazása helyett jogi keretek között érvényesítsék. Az utóbbiak arra hivatkoztak, hogy a nemzetközi jog tartalmaz olyan szabályokat, amelyek előírják, hogy a külföldieket és tulajdonukat milyen bánásmódban kell részesíteni, így elsősorban meghatározzák a jogszerű kisajátítás feltételeit és tartalmaznak egy úgynevezett minimális elbánásbeli követelményt. Az első világháborút követően a Szovjetunió létrejöttével, majd különösen 1945 után a szocializmus elterjedésével és a gyarmati rendszer megszűnése után a fejlődő állam színre lépésével a külföldi befektetések nemzetközi jogi szabályozásának újabb szakasza érkezett el. A korábban többé-kevésbé egységesen a magántulajdon alapján álló politikai rendszerek mellett megjelentek a magántulajdont tagadó politikai rendszerek, a gyarmati sorból kikerült államok részéről pedig meghatározó igényként jelentkezett a természeti erőforrásaik feletti önrendelkezési jog. Ezekben az államokban bevett gyakorlattá vált a magántulajdon államosítása, amely széles körben érintett külföldi érdekeltségeket is. Következésképpen, míg a tőkeexportőr fejlett államok célja továbbra is a beruházások védelmére vonatkozó, minél magasabb szintű nemzetközi jogi védelem kialakítása volt, a szocialista és a fejlődő államok az állami szuverenitást és természeti erőforrások feletti önrendelkezést hangsúlyozták. Mivel az utóbbiak többségben voltak az ENSZ Közgyűlésében, a testület számos határozatot hozott a természeti erőforrások feletti önrendelkezésről. Ezek az önrendelkezés megerősítése mellett rendelkeztek a külföldi befektetésekkel kapcsolatos jóhiszemű bánásmódról és a kisajátítás esetén fizetendő kártalanításról is.935 Az új világgazdasági rend (New International Economic Order) kialakítását célzó törekvés keretében fogadták el Az államok gazdasági jogairól és kötelezettségeiről nyilatkozatot.936 Ennek alapján dolgozták ki a transznacionális vállalatokra vonatkozó normák tervezetét, amely azonban nem tartalmazott jogilag kötelező normákat, alapvetően a fejlődő államok jogi-politikai álláspontját tükrözte és végül nem is került elfogadásra. A fejlett államok álláspontját az OECD keretei között először az 1976-ban elfogadott, A beruházásokra és a multinacionális vállalatokra vonatkozó nyilatkozat tükrözte,937 amely tartalmazta az OECD-nek a multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatását is.938 Ezeket azóta többször felülvizsgálták és számos nem OECD-állam is csatlakozott hozzájuk.