Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


Kötelezettségszegés

1692  A kiindulópont látszólag egyszerű: az állam akkor felelős, ha megszegett egy őt kötelező nemzetközi jogi normát. A valóságban azonban már a kötelezettség azonosításánál is számtalan nehézséggel találkozunk. 2000-ben például a tiszai ciánszennyezés következtében igen sok tonna hal pusztult el, tiszai élőhelyek vesztek oda, a turizmus visszaesett, a kárelhárítás pedig költséges volt. Az a kérdés azonban, hogy felel-e ezért Románia, nem válaszolható meg könnyen. (A kárt okozó magánvállalat feltehetően felelőssé tehető, a kérdés azonban az államra vonatkozik.) Ha abból indulunk ki, hogy nincs olyan szabály, miszerint az állam minden határon átterjedő károkozásért felelne, akkor olyan nemzetközi jogi norma keresendő, amelynek megszegése betudható Romániának, továbbá okozati összefüggés áll fenn a normaszegés és a kár között. Kérdés azonban, hogy Romániának meg kellett-e alkotnia belső jogában bizonyos építésbiztonsági előírásokat? Ha igen, kellett-e azt a terepen ellenőriznie, és milyen gyakorisággal? Bizonyítható-e az, hogy az ellenőrzés elmaradt? A kérdések még tovább folytathatók, de már az említettek is érthetővé teszik, hogy a két állam között miért nem vált nemzetközi jogi jogvitává a ciánszennyezés.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave