Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


Az állam alkotóelemei

180  Az állam léte elképzelhetetlen valamilyen nagyságú földrajzi terület feletti ellenőrzés nélkül, hiszen ennek hiányában nem láthatná el állami funkcióit.81 A területi szuverenitás gyakorlása tehát az államiság lényegi eleme. Nem meghatározott ugyanakkor a földrajzi terület kiterjedése, így az úgynevezett mikroállamok, mint például Liechtenstein vagy San Marino, is teljes jogú, szuverén alakulatok. Az államterület csökkenése vagy növekedése főszabály szerint nem érinti az államiságot, sőt, a pontosan definiált határ hiánya sem. A Nemzetközi Bíróság az Északi-tengeri kontinentális talapzat-ügyben leszögezte: „Nincs arra vonatkozó szabály, hogy az állam szárazföldi határának teljes mértékben meghatározottnak kell lennie, és gyakran számos területen hosszú ideig nem is az.”82 Ez az álláspont ellentétes a második világháború előtti gyakorlattal, amikor a nemzetközi közösség az államiság alapvető feltételének tekintette a nemzetközileg elismert határokat. 1919-ben például az antant-hatalmak megtagadták Litvánia államiságának elismerését, arra hivatkozva, hogy határviták miatt még nem tisztázott a területi kiterjedése.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave