Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


F)  Népek és nemzeti felszabadító mozgalmak

203  Mint a 3. fejezetben említettük, az ENSZ Alapokmánya, valamint a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya csupán általános megfogalmazásban ismerte el a népek önrendelkezési jogát.98 Az ENSZ Közgyűlése az 1960-as években csak a gyarmati népek számára állapított meg önrendelkezési jogot. A Nemzetközi Bíróság a Megszállt palesztin területeken lévő fal építésének jogi következményeivel foglalkozó tanácsadó véleménye és a nemzetközi szakirodalom szerint a korábbi gyámsági, illetve mandátumterületeken élő népek – így a palesztinok – önrendelkezési joggal, tehát jogalanyisággal is rendelkeznek. Az ENSZ-Közgyűlés által 1970-ben elfogadott, Az államok baráti kapcsolatait szabályozó nemzetközi jogi elvekről szóló nyilatkozatot99 azonban néhány szerző úgy értelmezte, hogy önrendelkezési joggal a gyarmati népeken és a korábbi gyámsági, illetve mandátumterületeken élő népeken kívül az idegen, nem reprezentatív kormányzat ellenőrzése alatt, a faji, vallási vagy bőr színe szerinti megkülönböztetésen alapuló elnyomás alatt élő népek – például a kurd nép – is élhetnek. Szerintük tehát ma már (1) a korábban gyarmati elnyomás alatt állt, de önrendelkezésüket ki nem harcolt népek és (2) a megkülönböztető, elnyomó uralom alatt álló népek is az önrendelkezési jog jogosítottjai, következésképpen a nemzetközi jog sajátos jogalanyai is lehetnek.100

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave