Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


B)  Az államelismerés joghatásai

241  Ha egy állam elismer egy másik alakulatot, az komoly következményekkel jár mind a nemzetközi kapcsolatokban, mind pedg az elismerő fél saját belső jogrendjében. Az állam elismerésének vagy az elismerés megtagadásának ténye ugyanakkor a nemzetközi jog szempontjából nincs közvetlen hatással az államiság meglétére. Az államelismerés 20. század elejéig széles körben elterjedt úgynevezett konstitutív értelmezése szerint egy entitás addig nem tekinthető szuverén államnak, amíg el nem ismerik a szomszédai, valamint a jelentősebb hatalmak. Ennek a felfogásnak a század első felétől az 1933. évi montevideói egyezményben kikristályosodott, úgynevezett deklaratív értelmezés lépett a helyébe, amely az államiságot objektív kritériumokból, azaz a terület, a lakosság és a kormányzat meglétének tényéből eredezteti, más államok elismerő nyilatkozatait pedig az államiság szempontjából nem veszi figyelembe döntő tényezőként (177).

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave