Kende Tamás, Nagy Boldizsár, Sonnevend Pál, Valki László (szerk.)

Nemzetközi jog

2., átdolgozott kiadás


B)  Tudós szerzők

311  A 38. cikk a bírói döntésekkel egy sorban utal a „különböző nemzetek legkiválóbb tudósainak” tanításaira, mint a jog megállapításának másik segédeszközére. Ez az utalás visszaviszi a jogalkalmazót a nemzetközi jog történetének korai szakaszába, amikor a tudományos művek neves szerzői (Gentili, Grotius, Pufendorf, Bynkershoek vagy Vattel) óriási hatást gyakoroltak a nemzetközi jog szabályainak kialakulására. Később, a pozitivizmus korszakában azonban a szerződési és a szokásjogi normák kerültek előtérbe. A nemzetközi kapcsolatok mai, folyamatosan globalizálódó rendszere természetesen már nem teszi lehetővé, hogy a nemzetközi jog valamennyi szabályát egyetlen összefoglaló munkába lehessen sűríteni. A szakirodalom így a szabályok összerendezésének divatját messze elhagyva, a normák értelmezésére és tartalmuk pontos körülírására összpontosít. A Nemzetközi Bíróság ítéleteiben a közismert nemzetközi jogi tankönyveket nem idézi és a jogtudósok véleményeit is csak ritkán. A nemzetközi választottbíróságok azonban annál gyakrabban hagyatkoznak a szakirodalom megállapításaira. A világ vezető nemzetközi jogászait tömörítő Nemzetközi Jogi Bizottság jelentései, bár nem kötelezőek, azon túl, hogy beszámolnak az adott nemzetköz jogi terület kodifikációnak előrehaladtáról az állami gyakorlat mellett a kortárs szakirodalomra is hivatkoznak, így közvetetten, de elősegítik a nemzetközi jog egyes szabályai pontos tartalmának meghatározását.

Nemzetközi jog

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 908 5

Létezhet-e nemzetközi jog Putyin, Trump és Kim Dzsong Un világában? Többet érnek-e a szerződések, mint a papír, amelyre írták őket?

Jelen tankönyv szerzői – az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, a Nemzetközi Jogi Tanszéken oktató, vagy ott tanult szakemberek – szenvedélyesen vallják, hogy a nemzetközi jog a 21. században nem kevésbé fontos mint a Westfáliai béke óta bármikor. Mindennapi létünk elképzelhetetlen lenne a tengerjog, a légijog, a folyók szabályozása nélkül, nem folyhatna kereskedelem, ha korlátait nem a nemzetközi jogi egyezmények rögzítenék, eluralkodhatna az önkény, ha nem lennének emberi jogaink. A menekültek a nemzetközi jogtól várják a segítséget és az őket távoltartók is a nemzetközi jog alapelvére, a szuverenitásra hivatkoznak.

A nemzetközi jog: nyelv, amelyen a nemzetközi színtér szereplői megfogalmazzák kölcsönös igényeiket, és amelyen megszabják jövőbeli magatartásuk irányát.

Ez a tankönyv 38 gazdagon adatolt, jogeseteket bőséggel felsorakoztató, térképeket segítségül hívó fejezetben győzi meg olvasóit: a világ folyamatainak értelmezéséhez, akár jogszerűek a tettek, akár durva jogsértések, a nemzetközi jog ismeretén át vezet az út.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kende-nagy-sonnevend-valki-nemzetkozi-jog-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave