Mindenekelőtt arra az elméleti előkérdésre kell választ adni, hogy technikailag lehetséges-e és alkotmányos (alapjogvédelmi) szempontból megengedhető-e, vagy még inkább szükséges-e az online kommunikációs tér állami szabályozása. A technikai szabályozhatóság kérdése elsősorban nem jogi jellegű, ezért arra nem térünk ki. Az alapjogi nézőpontból vizsgált szabályozhatósági vitában alapvetően két nézet csatázik egymással. Az egyik az internet romantikus felfogásaként azt vallja, hogy az internet technológiája által teremtett nyilvánosság a tömegkommunikáció egy minőségileg új korszakát jelenti. A tömegdemokráciákban korábban jelen lévő hozzáférés szűkösségének kérdése végleg megoldódik, hiszen az internet – mint minden idők legdemokratikusabb médiuma – képes megteremteni a politikai diskurzusok korábban soha nem tapasztalt pluralitását. Az internetes nyilvánosság e felfogása okszerűen tagadja az állami szabályozás megengedhetőségét, és azt az online piactér mechanizmusaira bízza. Az erre vonatkozó érvelés szerint az online vélemények mindenki számára korlátozásmentesen, szabadon hozzáférhető piaca önmagától megoldja a más tömegkommunikációs eszközök esetén jelentkező, az állami szabályozás szükségességét megalapozó problémákat, különösen a hozzáférés korlátos voltát. Mindezek alapján az internet ugyan nem jogmentes terület, de fegyelmező hivatalt, cenzúrát nem tűr.738 Azok tehát, akik az internet technológiája biztosította nyilvánosságban a szólásszabadság utópiájának a megvalósulását üdvözölték, az állami be nem avatkozás korszakát vizionálva elutasították az állami szabályozás alkotmányos lehetőségét. Ezzel szemben realistább az az általunk is támogatott nézet, amely mindamellett, hogy elfogadja az internetes kommunikáció demokratikus fejleményeit, érzékelve az online nyilvánosság társadalmi valóságát és speciális kihívásait, síkra száll az interneten keresztül zajló kommunikáció megfelelő szabályozása mellett.739 Ennek megfelelően például a tiltott gyermekpornográfia (vö. Btk. 204. §) nem válik büntetlenné pusztán azért, mert azt nem hagyományos kommunikációs csatornákon keresztül, hanem az interneten, esetleg azon belül is az új médián, példának okáért valamely közösségi médiumon, vagy videomegosztó platformon keresztül terjesztik. Ahogy az interneten megjelenő tartalmak sem egy jogmentes senkiföldjén jelennek meg, úgy az internetes sajtótermékek tulajdonosai sem mentesülnek a más médiumokkal együtt való tulajdonlás esetén a tulajdonosi korlátoknak való megfelelés kötelezettsége alól: a véleménynyilvánítási monopólium kialakítását az állam az online nyilvánosságban sem köteles eltűrni, még ha sokkal kevésbé is tűnik ez lehetségesnek az internet esetében. Az azonban már egy további kérdés, hogy az állami szabályozás mennyire képes beváltani a hozzá fűzött reményeket egy olyan szabályozási környezetben, ahol a jogi kötelezettségek címzettjei sokszor globális szolgáltatók, amelyeknek semmilyen, jogilag releváns kapcsolatuk nincs a szabályozni kívánó állammal.