Mészáros Ernő

A környezettudomány alapjai


A kezdetektől az oxigén megjelenéséig

Az önmaguk szaporítására képes molekuláktól, illetve molekulacsoportoktól (koacervátumoktól?) az egysejtűekig hosszú, nem teljesen ismert út vezetett. Az azonban bizonyos, hogy az első élőlények egysejtű, sejtmaggal nem rendelkező baktériumok voltak, amelyek hosszú ideig az életet egyedül képviselték. Ez a közös ős eubaktériumokat, másik ágon archebaktériumokat, illetve eukariótákat hozott létre (1.2. ábra).

A környezettudomány alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 549 1

A környezettudomány az emberi tevékenység és a környezet kapcsolatának, általában a környezeti törvények megismerésének tudománya. Alapvető feladata az életet befolyásoló külső tényezők változásainak nyomon követése, ezek gazdasági és szociális következményeinek feltárása, az emberi tevékenység és a környezetet ért emberi hatások összekapcsolása megfigyelések, illetve matematikai modellek segítségével. Jelen kötet célja a földi környezet kialakulásának és jelenlegi állapotának leírása, az ember és környezete kapcsolatának természettudományos tárgyalása. Ennek megfelelően ismerteti a környezeti változások rövid történetét, röviden vázolja a légköri és a szárazföldi környezetre vonatkozó ismereteket, valamint az óceánok geológiai, fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait. Végül tárgyalja a különböző környezeti tartományok kölcsönhatásait, a legfontosabb földi elemek és vegyületek biogeokémiai körforgalmát. A könyv elsősorban a környezettudomány hazai kutatását és oktatását kívánja elősegíteni, de ajánlható minden érdeklődőnek, aki környezetünk problémáit tudományos elmélyültséggel kívánja megismerni.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-kornyezettudomany-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave