1.(1) Miután mindnyájan arra vágytunk, hogy őt halljuk, Scipio a következőképpen kezdett el beszélni: „Van egy mondása az agg Catónak, akit én, mint tudjátok, egészen kivételes módon kedveltem, és akinek a legnagyobb csodálattal adóztam, és akinek vér szerinti és örökbe fogadó apám döntése, továbbá saját érzésem alapján fiatalkorom óta egészen elköteleztem magam; beszédével sohase tudtam betelni. Mint államférfinak igen sokrétű tapasztalatai voltak, és az államügyeket háborúkban és békében egyaránt kiválóan és igen hosszú időn át intézte. A beszédben is megmutatkozott nagy mértéktartása, s ehhez társult a komolysággal párosuló kedvesség, a rendkívül erős tanításra és tanulásra irányuló törekvés, s beszédével teljesen összhangban állt élete is. (2) Ő szokta mondani, hogy a mi államunk formája azért előzi meg a többi államét, mert azokban legtöbbször az egyes férfiak azok, akik közül egyvalaki saját törvényei és intézményei alapján építette fel államát. A krétaiaknál ilyen volt Minos, a spártaiaknál Lycurgus, az athéniaknál, akiknél az alkotmány gyakran változott, először Theseus, majd Draco, azután Solo, majd Clisthenes, illetve még sokan mások, egészen a Phalerumból való tudós férfiig, aki a már kivérzett és földön heverő államot még egyszer feltámasztotta. A mi államunk ezzel szemben nem egyetlenegy, hanem sok személy tehetségére, nem csupán egyetlenegy emberöltőre, hanem évszázadok és nemzedékek egész sorára épül. Mivel, szokta mondani, még nem mutatkozott olyan nagy tehetség, amelynek semmilyen dolog ne kerülte volna el a figyelmét, s még abban az esetben, is ha valamennyi tehetséget egyetlenegy személyben lehetne egyesíteni, akkor sem volna képes ő egy adott időpontban olyan előrelátó lenni, hogy a gyakorlatban való jártasság és az idős ember tapasztalata hiányában mindenre tekintettel legyen. (3) Ezért fog most előadásom, mint ezt ő is tenni szokta, visszanyúlni a római nép eredetére. Ebben a körben szívesen használom Cato szavát. Könnyebben fogom célomat elérni, ha nektek államunkat keletkezésében, növekedésében, érettségében és már szilárd, továbbá erős állapotában mutatom be, mintha, miként Socrates Platónál, magam találnék ki erre példát.”