Bencsik Andrea

A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban


A tudásszerzés módszertana

Megfelelő tudás nélkül egyetlen vállalkozás vagy szervezet sem oldhatja meg az előtte álló feladatokat. A közösségi oldalak, a web a legkreatívabb gondolatok szülőhelye, így nem véletlen, hogy a nyitott innováció és a közös tudásépítés koncepciójának is a web az alapja. A közösségi-innovatív platform a vállalkozás „körül” megjelenő, külső tudást a vállalat vagyonává teszi, és a vállalat által generált tudásnak is értéket kölcsönöz. Ha a tudás belülről rendelkezésre áll, a belső intranetes felületek segítenek a megfelelő embertől a szükséges tudást megszerezni. Ha nem áll rendelkezésre a cégen belül, a külső felderítésben hasonlóan sokat segíthetnek a web 2.0-ra alapozó technikák, mint a blogok, wikik, az RSS-csatornák, a megosztott tartalmak és a közösségi hálók. A korábbiakban említett, HR számára a legtöbbet keresett felület a Facebook, ahol könnyű utána keresni bármely leendő kollégának. Azonosítható, hogy valóban ő-e az a keresett, értékes erőforrás, akinek a tudására a vállalatnak szüksége van. Azok a szakmai közösségek, melyek önként szerveződve vesznek részt különböző közösségi hálózatokban (oldanak meg problémákat, találnak ki kreatív ötleteket), sok, számunkra hasznos tudás forrásaként szolgálhatnak.

A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 784 5

A gyakorló tanácsadó nézőpontjából közelítettem Bencsik Andrea művéhez, és nagy örömömre szolgált, hogy rengeteg olyan elemet találtam benne, ami segítheti a tudásmenedzsment korszerű szemléletének terjesztését a magyarországi szervezetek körében. A könyv esélyt ad arra, hogy közös nyelvet beszélhessen a megbízó és a tanácsadó. Legfőbb értéke, hogy segít eligazodni a TM fogalomrendszerében, és világos vonalvezetéssel teremti meg a kapcsolatot az elmélet és gyakorlat között. A jó és tanulságos példák bemutatása nem csupán a könyv hitelességét növeli, de lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy belegondoljon saját szervezete helyzetébe, kihívásaiba, lehetőségeibe a tudáskezelés terén. Ajánlom a könyvet a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak; az egyik legdinamikusabban fejlődő, legnagyobb jövő előtt álló szervezetfejlesztési területen kaphatnak olyan útravalót, amivel akár egy hivatást is megalapozhatnak.

Legalább ilyen jó szívvel ajánlom a művet a gyakorló szakemberek figyelmébe; a könyvből megszerezhető tudás hasznosításával egy fontos területen állhatnak a szervezetük fejlesztési folyamatának élére!

Gyulay Tibor, tudásmenedzsment szakértő

Bencsik Andrea ismét bebizonyítja elhivatottságát a tudásmenedzsment iránt. Példaértékű négyest alkot egy könyvön belül: (1) színvonalas összefoglalót nyújt a TM elméleti megközelítéséről, (2) példákon (esettanulmányokon) keresztül ismerteti a TM gyakorlatban való működését, (3) felvet több olyan izgalmas témát - provokálva a jövő TM kutatóit -, amely további kutatások alapját képezheti, (4) mindezt számos, a téma iránt elkötelezett szakember bevonásával. Magas szakmai színvonalú, de egyben olvasmányos könyvet tart kezében a Kedves Olvasó, amelyet egyaránt ajánlok szakembereknek és mindazoknak, akik most kívánnak megismerkedni a tudásmenedzsmenttel.

dr. Fenyvesi Éva, főiskolai tanár

Az üzleti, intézeti, hivatali és projektmunkához sokféle kapcsolódó irányultságra, ismeretre, gondolatra, jártasságra van szükségünk, ami szervezeti elvárásként is megfogalmazódik. Ekként a személyes és a társas tudás általános rendszere kell hogy érdekeljen bennünket. A sokoldalú rend, a rendszer az, amely alapul szolgál a tudás menedzseléséhez. A könyv segítségünkre van ennek kialakításában: kutatási eredményekkel és bevált praktikákkal. Világot nyit számunkra több horizonton a személyes és társas tudás rendszerezéséhez, építéséhez. Az épüléshez, a gyarapodáshoz. Tanulható, érthető, belátható világot nyújt. Követendő tudós- és tudáspraxist.

dr. Véry Zoltán mérnök-közgazdász, címzetes egyetemi docens, menedzsment szakértő, szakíró

Hivatkozás: https://mersz.hu/bencsik-a-tudasmenedzsment-elmeletben-es-gyakorlatban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave