Jámbor Attila, Mizik Tamás (szerk.)

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába


A Health Check (2008)

A KAP 2003-as reformja, valamint a 2007–2013-as költségvetés elfogadása során döntés született arról, hogy a KAP működését 2008-ban felül kell vizsgálni. Ennek keretében került sor az agrárpolitika állapotfelmérésére (Health Check), majd ezt követően a 2003-as reformok kiigazítására. A cél tehát a 2003-as reform finomhangolása volt az addigi tapasztalatok tükrében. A 2008-as reform intézkedései az alábbiak voltak (Baksa, 2013):

Bevezetés a Közös Agrárpolitikába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 786 9

A könyv közérthetően, számos érdekességgel kiegészítve mutatja be a Közös Agrárpolitika múltját, ad áttekintést a jelenéről, és ismerteti a jövőjével kapcsolatos elképzeléseket anélkül, hogy túlságosan elmerülne a részletekben. Kiváló összefoglaló munka, ami a magyar piacon a témában unikumnak számít.

Dr. Csáki Csaba

akadémikus

Az Európai Unió napjainkban is folyamatosan tartó fejlődése szüntelen változásokat eredményez a Közös Agrárpolitika szabályozási és működési keretrendszerében. A magyar mezőgazdaság számára oly kulcsfontosságú területen zajló átalakulási folyamatokra tekintettel a kiadvány meghatározó lehet azok számára, akik ismereteket kívánnak szerezni e komplex európai szakpolitika és annak hazai működésének legfontosabb kérdéseiről. Ezért ajánlom e könyvet minden a témával foglalkozó oktató, hallgató, mezőgazdasági termelő és a téma iránt érdeklődő figyelmébe.

Dr. Feldman Zsolt

helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

EU-tagként hazánk mezőgazdasága egy nagy, de versengő piac része, amely óriási lehetőségeket kínál. Ugyanakkor a gazdálkodóknak kiéleződött versenyhelyzettel kell megbirkózniuk. A szerzők a kötet elkészítése során a Közös Agrárpolitika objektív bemutatására törekedtek. A könyv igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy az olvasó szakmai meggyőződése alapján, a maga területén vonjon le következtetéseket. Ajánlom mindazoknak figyelmébe, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.

Dr. Kapronczai István

Főigazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet

Hivatkozás: https://mersz.hu/jambor-mizik-bevezetes-a-kozos-agrarpolitikaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave