Balaton Károly, Tari Ernő (szerk.)

Stratégiai és üzleti tervezés

Stratégia, tervezés, módszerek


Szerzők

Balaton Károly 1974-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Három év vállalati munkát követően, 1977. decemberében lett az Egyetem oktatója. 1987-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot. 1994-ben habilitált, s ez évben kapta meg az egyetemi tanári kinevezést. 2004-ben elnyerte az MTA doktora címet. 1994. januártól a Gazdálkodástani Doktori Program igazgatója, 2005-től a Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője a Budapest Corvinus Egyetemen. Korábbi kutatási területe az információtechnológiák szervezeti hatásainak vizsgálata volt. Jelenlegi kutatásai a stratégiai menedzsment, valamint a rendszerváltást követő szervezeti átalakulások elemzésére terjednek ki. Több külföldi tanulmányúton vett részt, ezek között a Stanfod Egyetemen, a Wharton School-on és a Harvard Business School-on. Több hazai és nemzetközi folyóírat szerkesztőbizottságának tagja. 2000 és 2003 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült. Három önállóan írt, több társszerzőkkel közös könyve és számos tanulmánya jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban.

Stratégiai és üzleti tervezés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 878 1

A könyv az egyetemi alapképzésben oktatásra kerülő Stratégiai és üzleti tervezés című tantárgy törzsanyagát foglalja össze. A fontosabb fogalmak definiálását (Bevezetés) követően a szerzők a 2. fejezetben áttekintést adnak a stratégiai gondolkodás történeti fejlődéséről, ahol az egyes fejlődési szakaszok jellemzőivel ismerkedhet meg az olvasó.

A stratégiai elemzéssel foglalkozó 3. fejezet bemutatja a külső környezet, a vállalati belső adottságok és képességek szerepét és elemzési módszereit, amelyek megalapozzák a stratégia kidolgozását.

A 4. fejezet a stratégia kialakításának különböző szintjeit és összetevőit tárgyalja: küldetés és jövőkép megfogalmazása, vállalati szintű stratégiák választéka, portfólió stratégiák, üzletági szintű versenystratégiák, stratégiai szövetségek és nemzetközi stratégiák.

A könyv 5. fejezete a stratégia megvalósításának előkészítésével, ezen belül is konkrétan a projektek tervezésével és vezetésével kapcsolatos ismereteket foglalja össze.

Az utolsó, 6. fejezet az üzleti tervezés szerepét, kidolgozásának folyamatát és a terv tartalmának fontosabb jellemzőit mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-strategiai-es-uzleti-tervezes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave