Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Az ipari park belső szerkezete

Magyarországon az „Ipari Park” cím tulajdonosai eddig valamennyi tevékenységet főként saját erejükre támaszkodva kívántak megoldani. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ugyanaz az egy-két munkatárs végezte az infrastruktúra üzemeltetésének napi ügyeit, biztosította a kapcsolattartást a bérlőkkel, a finanszírozó társaságokkal, valamint gondoskodott az új vállalkozások pályázatainak elkészítésről. Ez nem jelentett különösebb gondot a kezdő, illetve a „méreten aluli” ipari parkok számára, de már ebben az esetben is a minőség, a minőségi szolgáltatások rovására ment a specializálódás hiánya.

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave