Balaton Károly, Hortoványi Lilla, Incze Emma, Laczkó Márk, Szabó Zsolt Roland, Tari Ernő

Stratégiai menedzsment


Jövőkép

A változás halaszthatatlanságának érzékeltetésével szinte már egy időben, egymást átfedve kell kijelölni a szervezet számára az új stratégiát, az új irányvonalat. A vészhelyzet önmagában, eredményes és tettre kész vezetők nélkül káros is lehet. A vezetők feladata és kötelessége, hogy időben elejét vegyék a rémhírek terjedésének. A jövőkép kialakításán túl pedig, hogy megváltoztassuk a szervezet működését, az ügyviteli folyamatokat és az üzletvitelt, ahhoz az emberek gondolkodását is meg kell változtatni. A jövőképnek – többek között – arra kell ösztönöznie a szervezet tagjait, hogy átgondolják aktuális szerepeiket és feladataikat (Salamonné, 2000).

Stratégiai menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 783 8

A Stratégiai menedzsment című kiadvány a felsőfokú gazdaságtudományi oktatás fejlesztésének egyik kiemelkedő példája. Az alapképzésben használatos Stratégiai és üzleti tervezés című könyv szerzői a mesterképzésre készítették el szakkönyvüket. Könyvük olyan munka, amit az oktatók és a hallgatók mellett a stratégiai menedzsmentben résztvevő szakemberek is haszonnal forgathatnak: az elmúlt évtized tartósnak ígérkező kihívásait, koncepcionális és módszertani újdonságait is tárgyalják a szerzők a stratégiai vezetés kontextusában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balaton-tari-hortovanyi-incze-laczko-szabo-strategiai-menedzsment//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave